Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VIII. Fejezet. Kommunizmus alatt (1948-1990)

tes közadakozás újra megmozgatta a református gyulaiakat, habár az 1972/73­ban összegyűlt összeg jóval kisebb hányadát tette ki a szükségletnek, mint 1955-ben. A felújítás 393 223 Ft-ba került, melyből 224 608 Ft (57%) volt gyülekezeti adomány, a többi az 1950-i földvételár utolsó tételéből, az Orszá­gos Műemléki Felügyelőség hozzájárulásából, bázeli küldeményből és anyag­eladásból származott. 30 A vallások és egyházak iránti napjainkban is tartó megújult érdeklődés, melynek kezdetét a szociológiai irodalom az 1980-as évek első felére keltezi, Gyulán később érzékelhető. Az okot csak sejtjük, lehetséges, hogy a kisváros és a főváros különbségeivel állunk szemben, minthogy az idézett jelenség legszembetűnőbben Budapesten mutatkozott. 31 Azok a változások, amelyek­kel a 80-as évek második felében Gyulán találkozunk, véleményünk szerint elsősorban az újabb lelkészcserével és még nem a megélénkült társadalmi figyelemmel függnek össze. Nagy Sándor 1984. január l-jén nyugdíjba ment, és helyére mind a gyulai parókián, mind a békési egyházmegye esperesi székébe Nagy László került. Békés megye egyházi és társadalmi szertartásainak alakulásáról, ami bár nem egyetlen, de fontos mutatója a vallásosság fokának, töredékes statisztikát ismerünk az 1981-1986. évekből. Enyhe emelkedés látszik a társadalmi szer­tanások javára, egyben hullámzás is tapasztalható, azaz ezt az elmozdulást ellenkező mozgások kísérik. A számsorok egyik problémája, hogy a kereszte­lő és a névadó ünnepség nem feltétlenül zárják ki egymást, a másik, hogy a görögkeleti és a kisegyházak adatait nem tartalmazza. Legfeltűnőbb, hogy a Békés megyei százalékok mennyire magasabbak az országos átlagnál. (Alább összesítését adjuk.) Föltűnő, hogy az egykor protestáns színezetű megyében milyen alacsony 30 Jkv. IX. 296., 330-332., 344-345. Az 1972/73-i pótköltségvetés és a rendes költségvetés elválasztása a jkv-ben nem teljesen világos, ezért el kellett tekintenünk részletezésétől. 35 Vö.: Tomka Miklós: Magyar katolicizmus 1991. Bp., 1991. passim, de különösen: 21-25., 80-88. Címe ellenére protestáns vonatkozásokat is közöl. 1981 1986 Összes születés 5193 Ebből megkereszteltek 2094 Református keresztelő 482 Névadó ünnepség 2833 Névadó ünnepségek országos átlag (40,3%) (9,3%) (54,5%) 35,5% 4857 1909 (39,3%) 468 (9,6%) 2300 (47,3%)

Next

/
Thumbnails
Contents