Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

pótolta két éven át saját zsebéből, amit kölcsönként adott, de nem kért meg. Ezután következtek áldozatkész ajándékai, segítségei. Néhányan-mások is adtak nagyobb összegeket, de már az 1908-as költségvetés 4883 K-át, az 1909es 13 332 K-t, az 191 l-es 4681 K. előrelátható hiányt tervezett. S noha zárszámadáskor valamennyi készpénzmaradványt mindig találtak a pénztárban, az adósság tovább nőtt, 1913-ban az 56 545 K. 74 f. alapítványi vagyonból csupán 33 480 K. 38 f. van bankban, 11 792 K. 20 f. az egyháznál, 11 273 K. 16 f. magánosoknál kiadva kölcsönben. Pedig 1909-ben a fölgyúlt építkezési és renoválási kiadások rendezésére az egyházi földekre betáblázva nagy összeget, 20 000 K-át (a korabeli éves költségvetési átlagot meghaladta!) vettek föl nagyon kedvezményes feltételekkel, ötven évre évi ötszázalékos kamattal. Annak ellenére, hogy az alapítványok névleges értéke egyre növekedett, a mérleg tovább rosszabbodott. 1914 őszén hadikölcsönt jegyeztek az alapítványi tőkék terhére, amit újabbak követtek. 1917 elején már 79 415 K. 47 f. volt az alapítványok értéke, de csak 26 177 K 47 f. állt bankban, 30 276 K-t tett ki a hadikölcsönkötvény, míg a többi változatlanul az egyháznál és magánosoknál kölcsön található.

112 A háborús pénzromlás két irányban hatott. Kezdtek elértéktelenedni az alapok és alapítványok. 1917-ben például a Toroczkai-alap 48 koronás éves kamatából már egyetlen tanulót sem tudtak segélyezni. 1919. februárjában éppen ezért tíz kisebb alap megszüntetésére vagy összevonására készült javaslat. Másfelől még 1918 tavaszán Baltazár Dezső püspök generális vizitációjakor elhangzott, hogy az 53 070 K. adósság nagyon „bántó jelenség", meg kell szabadulni tőle, amíg „olcsó a pénz". Ez részben sikerült is. Év végére megelégedéssel nyugtázta a presbitérium, hogy az összes „függő adósság" megszűnt, ami azonban korántsem jelentette a pénzügyek rendeződését.

113 Az államsegély kérdésével az eddig is sokszor érintett iskolaügybe ágyazva foglalkozunk, mivel Gyulán ott jelentkezett. Maga az iskolaügy - noha fejezetünk végén kerül sorra - az egyházi élet fontos területe volt, és a kor fölfogása változatlanul hitbuzgalmi feladatok közé sorolta. Az iskolák dolga időről időre feszültséget okozott, mert a népesség növekedése és a műveltség igénye megkövetelte új osztályok felállítását, melléjük tanítói állások szervezését, de azt nem lehet mondani, hogy a presbitérium szívügyeként kezelte volna. Magatartása nem ellenzést takar, jelentőségét elismerték, mégsem alakult ki igazi tétje az iskolának, mert a bővítést és a korszerűsítést mindig terhes pénzügyi gondként élték meg (1854,1888,1904). Az sem hatott, hogy - igaz, uradalmi segítséggel - még 1832-ben a katolikusok a volt református oratórium 112 Jkv. V. 29-, 137., 156., 195., 221., 252., 305-, 334., 423-, ll

3Jkv. II. 462., 479-483-, 532.