Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

lelkész (80), a rektor (40), a tanítók (3x20) a kántor (20) között, illetőleg közegyházi meg újabb tanítói állásra tartalékolva (20), ez a földmennyiség biztosította a következő évtizedekben a díjlevelekben megjelölt ingatlanhasználati járandóságot.

105 A földesúri család elsősorban az iskoláztatás támogatását hangsúlyozta az ajándékozásnál, és ezt nyomatékosította azzal is, hogy az egyezségkor keletkezett „nádlási váltság"-ról is lemondott a felekezeti iskolák javára. 1859-ben a városnak elengedték az államkölcsön-tartozását. A képviselő-testület határozata szerint az így nyert összeget is az iskoláknak adták. De mind az ebből, mind a nádlásból képződött tőke megmaradt a város kezelésében, csupán annak - mint láttuk - kamatait osztották el évente a római katolikusok-reformátusok-görögkeletiek között 2:1:1 arányban.

106 Az önkormányzattól ilyen módon kapott összeg volt az első, ha nem is állami, de valójában segélyjellegű egyházfenntartási járulék. Egyidejűleg új kiadási rovat jelentkezett a költségvetésben, az állami adó, ami az önkényuralmi rendszerben az ország sok pontján vezetett összetűzésekhez, és nemcsak az egyházak meg a hatóság között. A gyulai kurátor 1851ben azt jelentette, hogy presbitériumi fölhatalmazás nélkül nem fizeti. Az egyházi épületek utáni hátralék 186l-re annyira fölgyúlt, hogy két katonát szállásoltak be kilenc napra a presbiteri ülésterembe. A lelkész nem írta alá a kötelezvényt, mert „ő az egyháznak nem szabad ura". További beszállásolások történtek az iskolákba és a tanítókhoz is. A következő év hasonló esetének megismétlődését megakadályozandó, ajánlották a városnak, hogy az addig nem folyósított államkötvény-kamatokból vonja le a tartozást. Mégis 1865-ben ezúttal a kurátorhoz került két császárvadász. Az ő kárát az egyház megtérítette.

107 Visszatekintve az egyházfenntartási forrásokra, megkell állapítanunk, hogy sem az önkéntes adományok, sem az adók, sem pedig a vállalkozói jellegű jövedelmek nem fedezték biztosan az egyházi kiadásokat. 1910-re kisebbnagyobb ajándékozásokkal, öröklésekkel és vételekkel a földingatlan (khban = 1600 négyszögöl) 218 kh 1183,2 négyszögöl külterületre és 2 kh 1452,4 négyszögöl belterületre gyarapodott, de így sem haladta meg az említett díjlevélben előírt járandóságok biztosítékát, mert közben a tanítói állások száma is nőtt.

108 A korszakunkban mindvégig törékeny egyensúlyt, még három külön forrásból merítve tartották fenn. A szinte kivétel nélkül mindig sürgető kényszerből, a korszerűsítés tovább ,Q

5 Jkv. II. 492-493-, 498-502.; III. 403-407.; TtREL I. 29- i- 56. d. 268.; 57. d. 318.; Barcsa III. 286.; Scherer II. 82-89106 Jkv. II. 495-496., 525-529107 Jkv. II. 280.; III. 89-; 129-, 228-229108 TtREL I. 29- i- 59- d. (1910)