Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

imaháznak épületet vásároltak. Megállapodás szerint minden hónapban egy vasárnapon és a „sátoros ünnepeken" tartottak Kétegyházán istentiszteletet.

82 Rátérve az egyházfenntartói hitbuzgóságra az önkéntes adományoknak ebben az időpontban három válfaját különíthetjük el: 1. Templomi perselypénz; 2. Fölhívásra gyűjtőíveken történő fizetés; 3. Egyénenkénti ajándékozás pénzben, pénzhelyettesítő eszközökben, ingatlanokban és ingóságokban. Az adományok célja lehetett: 1. A helyi egyházi élet fenntartása, legyenek azok akár hitbuzgalmi, akár anyagi szükségletek; 2. A helyi egyház szociális rászorultjai, a „házi szegények" segítése; 3. Közegyházi szükségletek (egyházmegye, egyházkerület, egyetemes egyház); 4. Segélyt kérő távolabbi iskolák, egyházközségek támogatása. A presbitérium a befolyt összegeket vagy tárgyakat közvetlenül továbbította a rászorulóknak, vagy nem várva önkéntes adományokat, az egyházi pénztárból küldte el hozzájárulását. Látható, hogy az előző korszakhoz képest mennyire differenciálódott az adománygyűjtés és -küldés módja és célja. Egyúttal az is igaz, hogy a módok és a célok még szövevényesebben összefonódnak. írásos adatolásuk nem pontos és nem következetes, ezért inkább példaszerű bemutatásra, mint összegzésre vállalkozhatunk.

83 Az egyházközségi bevételeknek egész korszakunkban igen alacsony százalékát tette ki a templomi perselypénz, ugyanis kötelezettségeiket a hívek a kötelező jellegű egyházi adóval leróni vélték. Egyegy perselypénzt némelykor utólagosan fölajánlottak meghatározott célra, de „publikálás"-sal 1850 után többé nem találkozunk. Annál többször éltek gyújtőívek elindításának lehetőségével, s úgy látszik, az emberek ezt a formát szívesen fogadták. Ha keveset is, de sokan adtak. Nem lehetetlen, hogy ösztönzőleg hatottak a mindenki által olvasható, egymás alatt sorakozó nevek és összegek. A presbiteri jegyzőkönyvet lapozgatónak a szokásos adó- és anyagi gondok olvasása közepette például meglehetősen váratlanul hat, hogy 1866-ban 101 Ft. 65 krajcár gyűlt össze „szűkölködő egyházaknak". Az összeg egy részét az éppen kérelmezőknek (Szeged, Újvidék, Bánfalva, Battonya, Orosháza, Sarkad, N.[?] Kér, Bukarest, Plojest, Ercsi, „Oláhországi missio") küldték el, a másik részét takarékpénztárba helyezték, segélyalapot képezve belőlük.

84 Ennek kamataiból kisebb összegeket mindig lehetett támogatásul küldeni. Különösen a század vége felé növekedett meg a kérelmezők száma, 82 Jkv. V. 32., 38., 44., 51.; TtREL I. 29- i. 58. és 60. d; Korábbról is tudomásunk van a leányegyház állítólagos megalakulásáról, de ennek a híradásnak egyéb nyoma nincs: PEIL 1863- 794-796. A cím nélküli G. L. névjellel megjelent cikk szerzőjében alighanem Gonda Lajost kell keresnünk, bár már harmadik éve nincs Gyulán. Az év húsvétján történt eseményről ad hírt. 83 A közelmúltban Galuska Imre írt könyvet erről a kérdésről, forrásaink az övéhez hasonló összegzést nem tesznek lehetővé: Egyház és közösség. Az egyházi közteherviselés emlékei a kesznyéteni eklézsia számadáskönyveiben. Debrecen, 1992. 84 Jkv. II. 283-, 327-329-