Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)
VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920
„úri rend"-nek, „urak osztályá"-nak vagy egyszerűen csak „urak"-nak emlegetett réteg viszonyát. 37 Az az összecsapás, amelyet 1848 elején Kenézy Lajos szított, nem a papi és a világi fél néhány évtizeddel korábban az országos egyházi közélet mezején vívott küzdelmének kései visszfénye volt, nem is kimondottan vagyoni különbségekből adódott, bár teljesen ez nem zárható ki, hanem leginkább a tanult kisebbség és az iskolázatlan többség társadalmi szembenállásából robbant ki. Az utóbbiak érezték, hogy a kor mércéjéhez képest túl messze vetették a sulykot, ezért 1848 májusában Karassiay István táblabírót meg Bodoky Károlyt, a neves folyamszabályozó mérnököt szabályosan presbiterré választották. Ők tehát nem meghívottként, hanem fölesketett tagként vettek volna részt a testületi üléseken. Karassiay elfogadta a megtisztelést, de Bodoky foglalkozására hivatkozva, nem. 38 Az 1851-i vizsgálatot lefolytató Bonyhay Benjamin, aki jellegzetesen „az urak"-hoz tartozott, azonban korábban nem élvén a városban, személyes megbántódására nem hivatkozhatott, mint láttuk, határozatba foglaltatta, hogy a református tekintetes urakat ki kell engesztelni. Az akkor még káplán Gonda Lajost bízták meg, aki részletes levélben számolt be Kis Bálint esperesnek. 39 A kor laicizálódásának általános története szempontjából is tanulságos, ki mire hivatkozott. Karassiay - mint fölesküdött presbiter - csak azért nem ment gyűlésekre, mert meghívást nem kapott. Virágos Sándor, Bodoky és Ambrus Lajos nem érezték magukat sértve, a történteket a forradalmi zavaroknak tulajdonították, és szívesen visszakapcsolódnak az egyházi életbe, ha ténylegesen presbiternek választják őket is. Az öreg Tormássy Lajos annál sértettebbnek mondta magát, mint annak az „úri ház"-nak a feje, mely egyedül méltán tekinthető a református egyház gyulai patrónusának. Végül Szakái Lajos semmilyen körülmények között sem kívánta újra szorosabbra fűzni egyházi kapcsolatait. Ambrus Lajos kivételével, aki komolyan vette ígéretét, többnyire csak a „pátensharc" idején (1859-60-ban) tűntek föl a tekintetesek az egyházi gyűléseken. I860 előtt ezt még a „régi jogon" tették. A gyulai presbitérium a „pátensharc"-ban kétszer is kinyilvánította ragaszkodását az eredeti egyházszervezeti beosztáshoz, tudniillik az ellen, hogy Debrecen helyett a bácskai német Ószivácon szervezendő püspökség fennhatósága alá rendelték volna őket. Az I860, január 11-i történelmi nevezetességű gyűlésre négyen is saját költségükön utaztak Debrecenbe: Gyöngyösi Benő és Nagy Károly ügyvédek, Végh József és Oláh György iparosok. Az áprilisi gyűlésen már csak Gyöngyösi és Végh vettek részt. 40 37 Karácsonyi III. 235-: épp a gyulai református egyház életében szerepet vivő Karassiay és Kazay család nemesi származását mondja bizonytalannak. 38 Jkv. II. 246. 39 TtREL I. 29- i. 56 d. 175. 40 Jkv. II. 545.; III. 4., 12.