Kósa László: A gyulai református egyház története - Gyulai füzetek 7. (Gyula, 1994)

VI. fejezet. A polgári korszak (1849-1948). Első rész: 1849-1920

korábban megépült tüdőszanatórium istentisztelete is.

26 Majd 1917 végén került sor állandó hitoktatói lelkészi állás szervezésre.

27 Térjünk vissza a korszak elejéhez, a presbitérium működéséhez! Gonda idején folyamatossá váltak a lelkészi vezetésű elnökségi ülések. Szükség esetén, rendszerint gyors döntés céljából magához hívatta az elnökséget, néhány elöljárót, sőt egy-két presbiteri tisztet nem viselő egyháztagot is. Ezek az ülések valójában már kevéssé különböztek, leginkább a résztvevők szűk körével tértek el az 1849 előtti szabályos presbiteri gyűlésektől. Azonos módon, sokszor hasonló ügyekről döntöttek, a határozatok jegyzőkönyvi megfogalmazásánál azonban rendre találkozunk efféle formulákkal: „elnöki intézkedésre... felszólításomra nem tanácskozás végett, mivel ez nem szabad -nálam megjelentek", „elnöki intézkedésemre nálam jelen voltak...", „alulírottak elnökileg kimondottuk ítéletünket...". Mindez védekezésül szolgált a bármikori ellenőrzéssel szemben, nem pedig hatalrrraskodásul. Biztos jelenlétében jóval több embert hívtak össze. Többen jöttek a gazdák közül meg az „urak osztályából" is. Ezek az összejövetelek viszont inkább emlékeztettek a korábbi egyházi gyűlésekre, mint a presbiteri gyűlésekre, mert nagyobb horderejű anyagi kérdések, tisztújítások kerültek napirendre. Mégsem lepődhetünk meg azon, hogy ha nem is mindig tárgyilagosan, a szabadságharc után a sértett nemzeti és a fölszabadult paraszti önérzet hatására a hívek úgy érezték: a prédikátor nem mindig élt a szélesebb körre támaszkodó döntés lehetőségével. Hiába volt a kirendelt biztos valójában kebelbéli, az autonóm testület nem szokott a függőséghez.

28 Az önkényuralom nemcsak a lelkész egyszemélyi irányítását erősítette, hanem akadályozta a gondnok- és presbiterválasztások megszokott menetét is. Az első három esztendőben az elnökség egyszerűen meghosszabbította a gondnok mandátumát, ami az említett terjedelmes vizsgálatba torkollott. Ezután visszatértek ugyan az évről évre újra történő gondnokválasztáshoz és az elhalt vagy lemondott presbiterek választásos pótlásához, ám mindez az említett tíz-tizenöt összehívható emberre maradt. A forradalom után is méltán rendinek nevezhető gyakorlatot a tiszántúli egyházkerület I860 októberében hozott rendelkezéséi szüntették meg, egyszersmind bevezetve a népképviseleti presbitériumot.

29 Szavazati jogot ezután is csak a választói névjegyzékbe fölvett felnőtt férfiak kaptak, azzal az előfeltétellel, hogy fizetik az egyházi adót és feddhetetlen előéletűek. Körük jóval tágabb volt, mint a korabeli képviselő- és helyhatóság-választásokon jogosul36 Jkv. IV. 619-622.; Jkv. V. 355-356. "Jkv. V. 460., 464. 28 Jkv. II. 377-378. 29 Barcsain. 84., 122-124.