Kereskényiné Cseh Edit: A gyulai zsidóság és a vészkorszak. Dokumentumok - Gyulai füzetek 6. (Gyula, 1994)

Visszaemlékezések

benne tej. A rendőr, aki a kapunál állt, egyáltalán nem ellenőrzött, nem nézett meg, szóval abszolút humánusan viselkedett. A nevét is meg tudom mondani: Fülöp János. Mivel a víz kinn volt, el lehet képzelni, hogy a tisztálkodás milyen nagy problémát jelentett. A fészerben fürödtünk, kondérban, amiben éppen adódott. Nem emlékszem rá, hogy kimentünk volna a piacra. Egyáltalán nem emlékszem arra, hogy élelmet behoztak volna. Amit magunkkal vittünk a beszállításkor, abból éltünk. Megmondom őszintén, fogalmam sem volt róla, hogy még egy gettó van a városban. És nem is hiányoztak, akiket nem láttam. Lehet, hogy mások is ilyen letargikus állapotba kerültek, hogy nem foglalkoztak azzal, itt van-e mindenki. Egy szál rendőr őrködött a kapunál. Ha jól emlékszem, még cigarettát is adott. Ez valami fantasztikus, hogy nagy részünk, amikor megtudtuk, hogy a nagyváradiakat elvitték, még mindig abban a hiedelemben voltunk, hogy velünk ez nem történhet meg, mi itt az anyaországban vagyunk. Egyébként semmi tájékoztatást nem kaptunk. Csak mielőtt Csabára átszállítottak bennünket, súgta meg a rendőr, hogy készüljünk el, mert hajnalban szállítanak. És akkor kijöttek a rendőrségtől, ha jól emlékszem június 16-án. Szóval több nyomozó. Korán hajnalban fellármáztak bennünket. Csomagolás, egy hátizsák. Azzal mindenki fel volt szerelve. A hátizsákok a földön voltak. Minden zsákot átnéztek. A hálóingemet kiszedték: „Erre nem lesz szüksége." Elvették a jegygyűrűt, az összes okmányt, születési bizonyítványt, iskolai bizonyítványt, szóval minden hivatalos iratot. Talán volt is, aki ott összetépte. Közvetlenül az indulás előtt Lovas Miklós fogalmazó úr a következő szónoklatot intézte hozzánk: „Semmi okuk a pánikra. Innen Csabára mennek, onnan Németországba szállítják magukat. Rövidebb-hosszabb ott-tartózkodás után mint foglyok lesznek kicserélve. A hajuk szála sem fog meggörbülni. Ide vissza többé nem jönnek!" Arról, hogy milyen foglyokkal leszünk kicserélve, egyáltalán semmi szó sem esett. Mások mit gondolhattak...? Csak hallgattam és nem értettem, hogy mi ez? Az elszállításunkhoz kocsikat rendeltek ki. Először úgy volt, hogy a fiatalok gyalog mennek, de aztán mégis sikerült a járművekre felkerülni. Itt már csak a hátizsákok voltak velünk, de fekhelyek és minden egyéb a gettóban maradt. Élelmet és ruhaneműt vihettünk magunkkal. A békéscsabai dohánybeváltóba kerültünk. Csak a csupasz padló volt. Mivel nem volt megfelelő WC a nagy létszámhoz, ástak egy hatalmas mély árkot, lefektettek egy pallót. Egymás előtt kellett elvégezni szükségleteinket. Volt, aki beleesett a latrinába. (Például a békéscsabai volt hittantanárom, a tisztelendő úr. Én mosdattam le.) Paprikás krumplit kaptunk és hozzá kissé penészes kenyeret. Felhívták a figyelmet arra, hogy nem számít, hogy a