Kereskényiné Cseh Edit: A gyulai zsidóság és a vészkorszak. Dokumentumok - Gyulai füzetek 6. (Gyula, 1994)

Visszaemlékezések

paprikás krumpliban lévő krumpli mennyire van meghámozva, és hogy a kenyér penészes - a penészes részt nem kell megenni - de a többit igen. Emellett amennyit csak lehet pihenjünk, mert az energiára szükségünk lesz. Én igyekeztem ezt a tanácsot betartani és a leglehetetlenebb ételeket is próbáltam megenni. Aztán megérkeztek Békéscsabára a környékbeli szállítmányok is. A gyulai elmeosztályról egy vagonnyi elmebeteg érkezett. Mennyien voltak a kocsiban, nem tudom. A dohánybeváltó felső szintjén helyezték el őket. Onnan föntről aztán csorgott le ránk minden. Nem lehetett tudni mikor víz, mikor más. Rettenetes zajjal voltak, rohangáltak, dobogtak. Emlékszem arra is, hogy vidéki szerelvényből öngyilkosokat szedtek ki. Talán orosháziak voltak. Egy kisgyerekes gyógyszerész házaspár is érkezett velük. Az apa azonnal meghalt, a gyerek többnapi kínlódás után, az anya pedig életben maradt. Június 26-án vagy 27-én vittek bennünket tovább Békéscsabáról. Ott láttam először csendőröket, amikor a csomagjainkat átnézték. Nem emlékszem különösebb inzultusra. Egy vagonba 93-an kerültünk a csomagjainkkal együtt. Mindenki kuporgott a hátizsákján. A szükségletek elvégzésére egy vödröt tettek be. A vagonokat lecsukták. A vagon kisablaka annyira be volt rácsozva, hogy amikor a vödör megtelt, füles bögrével öntögették ki a tartalmát. Megmondom őszintén, nagy probléma volt abban a feszültségben és tömegben a szükséglet elvégzése. Egyszer nyitották ki a vagont, hogy a dolgunkat elvégezzük, de akkor sem lehetett lemenni a töltésről, a vasúti kocsi tövébe kuporodtunk le. Fogalmam sincs, hogy melyik tájon álltunk meg. Három nap utazás után, június 29-én érkeztünk meg Auschwitzba, Ül. Birkenauba. Kinyitották a vagonokat. Az első utasítás az volt, hogy az orvosok táskáikkal szálljanak le. Mi volt a célja ennek, nem tudom. Az a két orvos, aki a mi vagonunkban volt, nem került haza. Talán az orvosi táskáikra volt szükség. Csomagjainkat a vagonban kellett hagyni, nekünk ki kellett szállni. Külön választották a nőket és a férfiakat. Azt mondták, majd este találkozunk. Aztán elindították a nőket az orvos Mengele felé, aki válogatta az embereket. Fogalmunk sem volt róla, hogy mi ez, egyik erre, másik arra. Szinte fel sem fogtuk azt, amit érzékelhettünk volna tulajdonképpen, hogy az öregek és a gyerekek általában azonos oldalara kerültek. De küldtek oda fiatalokat is. A karon ülő gyerekes anyáktól vagy elvették a kicsit és odaadták egy idősnek, akkor az anya a másik oldalra került, vagy gyerekestől együtt az öregek oldalára küldték. Rajtam egy meleg kabát volt, mert arra gondoltam, hogy ami rajtam van, az legalább megmarad. Mengele a kabátom ujjánál fogva húzott ki. A húgom is arra az oldalra került. Anyám jött utánunk. Visszahúzták. Vagy háromszor próbálkozott még, hogy a mi oldalunkra kerüljön. Úgy látszik