Kereskényiné Cseh Edit: A gyulai zsidóság és a vészkorszak. Dokumentumok - Gyulai füzetek 6. (Gyula, 1994)

Visszaemlékezések

az SS-eknek gyanús lett, hogy ez tud valamit. Megkérdezték tőle németül, miért akarsz odamenni? Mert a lányaim ott vannak, felelte az anyám. Erre azt mondták neki, „nem mehetsz oda, mert azok fiatalok. Nem vagyok még öreg, 40 éves vagyok, csak a hajam ősz." Két évet tagadott le, mert 42 éves volt. A két német tiszt összenézett, mosolyogtak, mintha számukra vicces lett volna ez a helyzet és legyintettek. így került anyám velünk egy oldalra. Aztán elindítottak bennünket az úton. Amerre a szem ellátott, szögesdrótok voltak. Mivel ez a tábor nem egy szögesdróttal körülvett terület volt, hanem minden táborrész sűrű szögesdróttal volt körülvéve köztük magasfigyelő őrtornyokkal. Ahogy megyünk az úton, az egyik drótkerítés mögött kopasz, rongyokba csavart figurák, nők álldogáltak. „Dugjatok zsebkendőt a cipőtök orrába!" - kiabáltak felénk. Anyám azt mondta, figyeljetek már, ezek valamit mondanak. Látva a kiabálók külsejét, azt mondtam, ugyan, ne hallgassunk rájuk! Hát nem látjátok, hogy ezek nem normálisak? (Nemsokára mi is éppen így néztünk ki.) Megérkeztünk egy bizonyos táborrészre, ahol mindenkinek fölírták a nevét. Ott aztán mindenki olyan nevet mondhatott, amilyet akart, hiszen semmiféle papírunk sem volt. Édesanyánknak már itt Gyulán az volt az ötlete, hogy legyek én ismét Fodor Magda, így mindhárman F betűsek leszünk. Ehhez azt kell tudni, hogy én akkor Nagy Tiborné voltam, de már özvegy, munkaszolgálatos özvegye. Tehát fölírták a nevünket. Aztán bekerültünk egy barakkba, amelyen látszott, hogy szinte teljesen új. Nagy ablakai olyan alacsonyak voltak, hogy a farkaskutya be tudta dugni a pofáját. Egy barakkban 1300an voltunk. Annyi helyünk volt, hogy felhúzott lábbal tudtunk ülni és éjszaka egymásra dőlve tudtunk aludni. Na, a lényeg az, hogy ebben az ún. B/III-as lágerben 13 000 magyar nőt helyeztek el. Ezt a lágert részletesen szeretném bemutatni, mert ez nincs benne a köztudatban. A turistáknak is csak azokat a barakkokat mutatják, ahol priccsek vannak. A B/III-as táborrészt nem hagyták meg a németek, teljesen lebontották. Miután víz nem volt, tisztálkodási lehetőség egyáltalán nem adódott. A németek féltek a betegségtől, fertőzéstől, ezért hetente egyszer vagy talán sűrűbben is vittek bennünket fürödni. Állítólag a gázosító helyiségek is ugyanúgy néztek ki, mint a fürdők. Ezek hatalmas nagy helyiségek voltak, zuhanyokkal. Előttük vetkőző, ahol minden ruhát le kellett vetni, csak a cipőt lehetett megtartani. Tehát ezért kiabálták azok a nők, hogy dugjunk zsebkendőt a cipőnk orrába. De hát mi nem tettük ezt, mert nem tartottuk őket normálisnak. Kupacokba raktuk le a ruháinkat. Nekem olyan furcsa volt - az első fürösztésnél -, hogyan találom meg újra ebben a rengeteg ruhaneműben a sajátomat? Nahát ez aztán nem jelentett gondot, mert a zuhanyozás után a másik ajtón mentünk ki, ahol aztán válogatás nélkül dobáltak mindenféle granedinruhákat, selyemruhákat, szövetszoknyákat. Nem számított, hogy