Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

NÉPHAGYOMÁNY - A csökmői sárkány története a korabeli okiratok tükrében

Akkor ismét azt mondta, hogy még az fidélibus cassának három forint híjjá van, míg azt meg nem adnák az ásósok, addig pénzt nem lelnének. Ezt is meg adták, s véle meg is itták, de tsak ugyan semmit nem találtak". Ebből a jelentésből kiderül, hogy a csökmői sárkányhúzás színesen, fordulatosán zajlott le, hogy a féfihűtlenséggel kapcsolatos „adomaszerű csattanót" a szereplők a sóstóhalmi határrészen, mint valami bohózati jelenetet, ténylegesen lejátszották, s nem hozzáköltés révén került a történetbe. S kitűnik a jelentésből az is, hogy Csuba Ferenc, amikor évődő, de megtévesztésre szánt fontoskodással a fogandó sárkány mineműsége felől tett fel kérdést a valóban „kötélnek állt" parasztoknak, sarokba szorított helyzetében is olyan ösztönös, nagyszerű humorérzékkel szőtte a gyorsan fejlődő cselekményt, hogy „műve", ha történetesen azt nem (mint imposztor) cselekszi, hanem (mint humorista) írja, kibírná az összehasonlítást nem egy hasonló klasszikus irodalmi alkotással. Csuba kiváló humorérzékét különben nemcsak a csökmői sárkányhúzás bizonyítja, hanem az a szentesi eset is, amelyet Etsedy Gábor Némely jegyzés című műve alapján Dömötör Sándor is ismertet említett cikkében. Csuba Szentesen a bírót három hétig éjfél előtt egy óra hosszat térden állva járatta minden éjszaka a kertjében azon hely körül, ahol a kincset ki akarta véle ásatni. „Az idő leteltével a bíró 11 órakor egymagában, rosariummal a nyakában hozzáfogott a kincs kiásásához, de csak egy lóganéval telt rossz teknőt talált ott, amit Csuba tett oda. A kincsásást megelőző este a bíró Csubát 2 szép lovát befogva, liszttel, szalonnával és egyéb éléssel megrakott kocsiján kivitte a városból, hogy a sárkány Csubát szét ne tépje afeletti mérgében, hogy a kincset a bírónak megmutatta." Erre a történetre sem lehet másként, csak harsány nevetéssel reagálni! író sem „járathatta volna meg" jobban a bíróval, morális célzattal író sem büntethette volna meg példásabban a mohó kincsszomjat, a munka nélkül való hirtelen meggazdagodás vágyát, mint Csuba tette. Egyébként Csuba Ferenc írói szemléletre való hajlamosságát, „alkotásra" való képességét nemcsak kikövetkeztetni lehet az általa elkövetett imposztorságokból, hanem ténybeli alapot nyújt erre az a körözésre kibocsátott személyleírás is, amelyet Túrkeve város körözési jegyzőkönyvéből Györffy István jegyzett ki, és amely az Ethnographia XXXIII. évfolyamában jelent meg. A személyleírásban többek közt ez áll: „Azon rossz szemeit csodálatosan forgattya, nagyon tudja szóval, sőt énekléssel is tódittya a dolgot, azonban a magyar versek mondására természettel nagy hajlandósága van." A maga fabrikálta rigmusok mondásával minden bizonnyal erősbíteni akarta a népben azt a hiedelmet, hogy nem mindennapi emberrel van dolguk, hanem sok mindent, sőt titkokat tudó táltos-emberrel, aki valóban ért az elásott kincsek megtalálásához. Lehet, hogy mint koldus kezdte el a rigmusolást, úgy gondolva, hogy rímbe szedett nyomorúságával jobban meg tudja hatni az embereket. S gyakorlatot szerezvén a rigmusolásban, a kincskeresés csalárd műveleteinél is alkalmazta, tapasztalván, hogy a kötött formájú verses beszéd ezen a téren is jobban hat az emberekre, mint a hétköznapi kötetlen beszéd. Csuba Ferenc a csökmői sárkányfogás idején, az elfogatása alkalmával