Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Elbeszélések - Variációk egy témára

Az öreg Péntek jó vásárt csinált Komádiban. Jó áron is, meg hamar is eladta a süldőket. Utána legelőször is a fütyülős cukrot vette meg, nehogy elfelejtse, aztán elindult a bicskát megvenni, merthogy ez meg becsületbeli ügye volt. A többi vennivaló csak ezek után következett. Több sátorban is árultak késeket-bicskákat, de olyan láncos halas bicskát, amilyet Miska kért, csak egy ember árult. Az árus nem nagyon tetszett az öreg Pénteknek. Kis, alacsony, keszeg emberke volt. Fülei nagyok voltak és átlátszók, az arca ragyás és aszott, a szemeivel meg sebesen pislogott. Ezekből a szemekből nem sok jót lehetett kiolvasni. De hát ha másutt nem volt, csak ennél kellett kikötni. - Van-i mágnes halasbicskája? - kérdezte a vásárost. - Ez itt mind az. Csak mágnes bicskám van; felelte. Azzal az asztalon heverő bicskát felkapta, és beledugta a hegyét egy kis dobozba, amiben gombostűk voltak. Ahogy felemelte, tele volt a bicska hegye gombostűkkel. Mikor az alku megvolt, a vásáros leoldotta a zsineg egyik végét, amin a bicskák karikájuknál fogva függtek, egyet lehúzott, és selyempapírba burkolva átadta az öreg Pénteknek. Még tíz óra sem volt, s az öreg Péntek jól megtömött bakójával már bent ült a községi vendéglőben. Jó kis bort mértek, a pipája is jól szelelt, na meg a vásárt is sikeresen ütötte nyélbe, derűs megelégedettséggel szemlélődött tehát. Tekintgetett hol ide, hol oda, nem fedez-e fel valaki ismerőst, vagy valami érdekes látnivalót. Aztán, hogy a szomszéd asztalnál egy piros arcú, ősz bajuszú emberke a bortól mind hangosabban valami városi történetet kezdett mesélni, azt hallgatta. Igen jóízűen beszélt az illető, minden három-négy mondat után hörpintett egyet a borából, s míg tette le a poharat, rövideket nevetett, és vágott egyet hozzá a fejével, mintha azt akarná mondani vele, hogy ejnye, de jó kis bor! - Nem lehetett másképp, mondta a piros képű, mint hogy a tehenet gubóteával megitatták, mielőtt felhajtották a vásárra. Ollyan jámbor vót, de ollyan, mint a kezesbárány. Állta, hogy tapogassák, meg hogy a tőgyit fogdossák. Meg is vette a sógorom. Mikor oszt hazaírtek, oszt este fejni akarták, sárkány lettbelüle. Rozikát a kis székkel együtt úgy felrúgta, mikor fejni akarta, hogy a félszeme bedagadt. A sógorom az ostornyéllel jól elkente, hogy jámborodjék, de még boldondabb lett tüle. Nem vót mást mit tenni, mint hogy összekötötték a lábát elül is, hátul is, nekitámasztották a falnak, oszt úgy fejtik meg. Fene virtusos tehén vót. Igyekeztek túladni rajta minél hamarább ük is. Mikor a történetet befejezte, kiitta a maradékot, felállt, lekezelt az asztalnál ülőkkel, és megindult kifelé. (Befejezetlen)