Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Elbeszélések - Variációk egy témára

Ketten ültek az ivóban. Az öreg Szatmári meg vele szemben az asztal túlsó felén egy idegen. Senki se tudta erről a szapora pislogású, denevérfülű emberről, hogy kicsoda. Csak az öreg Szatmári. Hanem ő aztán tudta, miféle. A szeghalmi vásárban történt az őszön, hogy a kis unokának bicskát akart venni. Ácsingózott utána a gyerek, hát lelje kedvit benne. Odalépett az egyik sátorhoz. Van-e mágnesbicskájuk? - kérdte. - Nekem ne vóna, mondta a vásáros, s azzal már kapott is fel egy csillogó nyelű halbicskát, kinyitotta, belebökött vele egy dobozba a gombostűk közé. Egyszeribe teli lett a bicska hegye gombostűkkel. - Na jó, mondta az öreg Szatmári, adjon egy kisebb fajtájút, mert gyereknek viszem. Azzal fizetett, s nem messze onnan befordult egy sátorba, amelynek bejárata felett szép köteg forgácsot lengetett a szél. Ott leöntött két decit tisztán, leparolázott az ismerősökkel, s elindult hazafelé. Mikor otthon lepakolóztak a szekérről, s bementek a szobába, odaadta a bicskát Miskának. Felragyogott a gyerek szeme, s tán egy kicsit még a lélegzete is elállott. - Add csak egy kicsit azt a bicskát vissza, hadd mutatom meg, mit tud. Azzal belebökte a pengét a varrógépen lévő dobozba, amiben kapcsok, tűk és gombok voltak, de bizony nem ragadt hoZzá semmi. Na, mégegyszer. Akkor se. Nagyot nyelt az öreg Szatmári, de feltalálta magát: - Hogy a filkós fene ette vóna meg, hát nem kihúzta belőle a mágnest a harapófogó? Ott vót mellette a tarisznyába', mondta, mert hát az unokája előtt csak nem maradhat abban a szégyenben, hogy felnőtt ember létire becsapták. A gyerek el is hitte, s meg is nyugodott, de nem így az öreg Szatmári. Sokáig emésztődött miatta. Most aztán találkoztak. Itt ül vele szemben. Ő megismerte. Megismerte arról a lebbencstészta füliről, meg a szapora pislogásáról. Ő már bent ült, mikor a vásáros bejött. Hívatlanul is odaült az asztalához. Azt mondta, a szomszéd faluba, Csökmőre igyekszik, s pihenni tért csak be, mert hogy szél ellen jött a kerékpárral. - Nem tudja kend, hol lakik Csökmőn Faragó Béni? - fordult hozzá. Még hogy kend! - szítt egyet a pipáján az öreg Szatmári, meg köpött is utána, aztán szép tempósan kiitta a borát, s nagy akkurátusán visszaállította a pohara talpát abba a kis vízkarikába, ami ott maradt a pohár nyomán a zöld asztallapon. - Faragó Bénit ne tudnám? Hiszen tüszomszédom. Ott lakik a Sárkány utca végin, mondta, s kétfelé törülvén a kezefejével a bajuszát, átalment a boltba fizetni. Aztán szépen hazaballagott, s behúzódott a tiszta szobába az ablak mellé. Ott leste, mikor karikázik el a kerékpárján Csökmőről jövet hazafelé az álnok lelkű vásáros, aki őt is, meg az unokáját is becsapta. Mikor a vásáros, akit - mint kiderült - Cingernek hívtak, Csökmőre megérkezett,