Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

SZÉPIRODALOM - Elbeszélések - Variációk egy témára

- Elég mán no, ha mondom. Tudhatnád, hogy csak tréfáltam. Gyere elő, Miska! Miska a kuckóban szipogott, ahova mindig visszavonult, mikor a diplomáciai viszonyt a környezetével megszakította. Ott duzzogott sokszor órák hosszat, míg meg nem unta, vagy míg valamivel elő nem csalogatták. Miska azonban ösztönösen jó diplomata volt, s a hívó szóra most egyszeriben kiugrott a kuckóból, egyenesen a nagyapja elé. Arra számított, hogy engedékeny, megbékélő magatartása tetszeni fog a nagyapjának - aminthogy úgy is volt, mert az öreg Péntek a győzelem fölényével villantott oda a szeme sarkából a felesége felé. - Na, ugyi, mondtam. Még ez a gyerek is tudja, hogy mi a tréfa meg mi a komoly beszéd, csak te nem akarod tudni. De csak azért, hogy prézsmitálhass, hogy mondhasd a magadét - szólt -, s rátéve a kezét a Miska fejére, megkérdezte: - Hát oszt, milyen bicskát is akarsz, te? - Minek mondjam, mikor úgyse hoz nagyapám? - Nem hozok? Ki mondta azt néked? - Hát hoz? - Hozok, ha mondom. - Kezet rá! - Hinnye a kiskésit a betyár kölykinek - kiáltott fel nevetve az öreg, s belecsapott a gyerek elébe tartott, maszatos kis tenyerébe. Ebbül üzletes ember lesz, meglátjátok, mán is hogy tudja az egyezkedist. Pénteknének is tetszett a Miska eszessége meg bátorsága, letette az öléből a foltoznivalót, odament a sublóthoz, és könyékig betúrva a holmik alá, kivett onnan egy kis vászonzacskót, abból meg húsz fillért, és odaadta az urának. - Ezír meg fütyülős cukrot hozzik neki, mondta. De el ne felejtse kend! Fütyülős cukor! Én is ácsingóztam gyerekkoromban utána minden vásárkor, és igencsak kaptam is minden alkalommal, de így felnőtt fejjel azt mondom, hogy embertelen találmány. Mert hogy lehet azt kívánni a gyerektül, hogy megegyen valamit, amivel fütyülni lehet, és ugyanakkor azt kívánni, hogy ne egyen meg valamit, ami cukor? Embertelen dilemma volt ez, csak a gyermek nem vette észre. Úgy emlékszem, a dilemmától úgy szabadultunk meg, hogy - környezetünk nem csekély örömére - a fütyülő vagy összeroppant a zsebünkben, vagy a nyalogatással egybekötött használattól teljesen elvékonyodott, és fütyölés közben tört össze a fogunk alatt. De hát azért csak nagyon ragaszkodtunk a fütyülős cukorhoz, mint vásárfiához, s igen örvendtünk neki, mikor megkaptuk. Miskát is boldog izgalom töltötte el arra a gondolatra, hogy nemcsak halas bicskája lesz, hanem fütyülős cukra is, amivel messzehangzón hirdetheti, hogy vásárfiát kapott. Boldogító gondolatok foglalkoztatták Miskát, amikor kerek kis fejét álomra hajtotta. Úgy aludt el, hogy mosolygós volt a szája. ***