Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

IN MEMORIAM NAGY GUSZTÁV (Elek László)

képzetét az acélhegyű ördög (Ady) hadseregére: az újságírókra is kiterjeszti. Leleplezi azt a hazug gesztust, amely fizetésként hangzatos címet ad anyagi megbecsülés helyett. Arra világít rá, mennyit is ér valójában a sókat sejtető titulus az évek óta húzódó gazdasági válság idején. A huncut, ám nagyon is tudatos költői fogás kettős kicsengésűvé teszi a mondanivalót. A finom humorú irónia s hozzá a költő szenvedélytelen hangja a mögöttes háttérre, az átvitt értelem keresésére, a lényeg tudatosítására presszionálja az olvasót. Nem lázít, csak tudósít. Nem sugároz abszolút reménytelenséget. Nem, mert megmaradt az egyéni helyzetkép felvázolásánál. Nem általánosít, és nem protestál. Tömör szűkszavúsággal ad bizonyságot az alkotó fantázia könnyedségéről, fiatalos, hetvenkedő játékáról, és puritán egyszerűséggel festi a valót: az akasztófahumor pajzán játékosságával szomorú kontrasztként állítván koronatanúnak önmaga sivár környezetét és sorsát: Érdes kútvízben -Artézi kútra Mégsem járhatokMegmosakod ta m. Egy szakadt ingben Megtörülköztem, S elmosogattam Az esti edényt. S míg csorba csészém Oldalán siklott Tenyerem, és míg Eltörölgettem: Átgondoltam, s hogy Kisepregettem, Megírtam az Ünnepi vezért. Kedvenc műfajával: az időszerű politikai-társadalmi-kulturális kérdéseket általános igazságokká desztilláló vezércikkel is józan önmérsékletre és tárgyilagosságra intett. Világosan és szabatosan fogalmazott mindenkor: kerülte a rikító, harsány színeket és a dörgő frázisokat, a személyeskedő indulat gyűlölködő hangját. Opportunizmus nélkül védte és hirdette egyéni elveit - a humánumot, abban a hitben, hogy a szabad gondolat és a szabad sajtó megfojtása az ember- és fejlődésellenesség legárulkodóbb, legbiztosabb jele. Ezért zárta ki magát a második világháború utáni újságírásból, jóllehet a Magyar Újságírók Szövetségének Igazoló Bizottsága Pesten már 1945 októberében igazolta, s ezzel további működését is engedélyezte. Nem kívánt részese lenni az olyan tudatformálásnak, amely a sajtószabadság hagyományos elvét félredobva, csak egy véleményt tűrt, és mindent a származási kategóriák és pártállások szerint értékelt. Néma maradt már