Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)
ÚJSÁGÍRÁS-LAPSZERKESZTÉS - Szendrey Juli csengettyűhúzója
lantol egy pár általa kötött harisnya, könyöklő párna, szilvamagból készült láncocska". A tárgyak minéműsége, érkezési ideje mellett természetesen a küldők neve is bejegyeztetett. Ebben a névsorban szintén érdemes böngészni. Messze megyékből adományoztak a nemes célra, Pest-Budáról, Bécsből, jóformán az ország minden részéből. Az erdődi uradalmi felügyelő leánya, akiből röviddel az 1846-iki nagykárolyi bál után Petőfi Sándorné lett, Szendrey Júlia szintén küldött nyereménytárgyul egy csengettyűhúzót. Érdemesnek tartottuk utánanézni, hogy vajon ki nyerte meg ezt az értékes kézimunkát, mert hiszen pontos jegyzék, mint mindenről, erről is készült. Idősb gróf Wenckheim József volt a szerencsés. Szendrey Ignácné nagyasszony ugyancsak részt vett az adakozásban, egy pamlagra való hímzett párnát küldvén a tárgysorsjátékra. Míg a „sorsozás" tartott, a Szegedről érkezett hangászok ugyancsak húzták a talpalávalót a nagyteremben. Klauzál Gábor, aki néhány esztendő múltán az ellenzék vezére, nagyhírű politikus és jeles szónok lett, s akit Nóvák Antal "első al ispány" a hangászok megszerzésére szíves közbenjárásra felkért, így ír baráti levelében: "... hangászok ígérik, hogy igazgató nélkül is eleget tesznek kötelességüknek, amivel azonban a hangászati egyesület tagjai nem biztatnak." (Az igazgató jelenlétéért ugyanis tizenöt pengő forintokat kellett volna fizetni.) Hogy kötelességüknek eleget tettek-e a hangászok, igazgatóval, vagy igazgató nélkül, az nem kétséges, mert a mulatság, amely este 7 órakor kezdődött, jól belenyúlt az éjfél után való fiatalabb órákba is. Körülbelül 4000 pengőt hozott a sorsjáték és a bál. A provinciákba szétküldött sorsjegyek nagy része is beváltatott. Csak egy-két Duna melléki püspökségtől érkezett kedvezőtlen válasz. Azok sem azért, mintha a nemes célra nem szánták volna tehetségük javát, hanem mert a „Dunának kirohanó árjai által károsodtak számára nagyobb összegű pénzajánlatokat küldenek". Idejegyzem, mint érdekességet, a levelek akkori divat szerint való rekesztéseit; többnyire így végződtek; „megkülönböztetett tisztelettel maradok lekötelezett igaz szolgája". A nagy lelkesedéssel fogadott eszme és pártolt cél az akkori idők puritán lelkiségét nagyszerűen pédázta. Önzetlenség, becsületesség árad a megsárgult öreg írások porzótól még most is érdes és csillogó betűiből. Őszintének érezzük azt a néhány verset, amely erre az alkalomra készült, s amely a hivatalos „előadások" (számadások) lapjai között ránk maradt: Szép, mikor a költész dala által könnyre fakaszthat, Szebb, ha könnyűt szárít a szíves emberi társ. Állíts bár egekig fölnyúló sírkövet, ékest, Mellybe arannyal cím s név vésve vagyon: Mily feledékenység boruland ily férfi kövére, Kit nem az emberiség lángja hevíte, míg élt. Ki írta, nem tudjuk, de bizonyos, nem minden poétái készség nélkül készültek. Utolsónak, bár az előbb mondottak nemigen állíthatók róla, még egy alkalmi verset iktatunk ide, amely ha híjával is van a verselési jelességeknek, az idők hangulatát, lelkesedését nagyszerűen őrzi:
