Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

ÚJSÁGÍRÁS-LAPSZERKESZTÉS - Gyulán, az egyik iskolában...

Hogy ha nőid szíve Folyvást marad híve Ezen esti ügynek, Úgy jövendőd Békés Kétségen túl ékes Leend nagyszerűen! így vetették meg az alapját nemes szívű őseink annak a nagyszem intézménynek, amelynek ma már országos híre van, s amelyben a megye sok ezer testi elesettje leli meg újra feltámasztó erejét. (Körösvidék, Békéscsaba, 1931. április 9.) Gyulán, az egyik elemi iskolában néhány nappal ezelőtt egy tanuló összeesett. Elájult és végigzuhant az olajos padlón. Sápadt arccal hevert ott az ijedt arcú gyerekek gyűrűjében, ajka vértelen volt, és vékony, sovány karjai erőtlenül és mozdulatlanul nyúltak ki mellette. Hanyatt zuhant, s két oldalt kinyúló karjaival olyan volt mint egy kis megfeszített. Körülötte a padló sötétbarna, olajos lapján lábnyomok szürkélltek, cipőnyomok között sűrűn meztelen lábak nyomai. Kinn novemberi hideg szél repült a vetkőződő fák között, fekete varjak húztak át a város felett, s a levegőben már benne volt a közeledő tél hideg üzenete. És az iskola olajos padlójának barna mezejében mégis mezítelen lábak nyomai látszottak, apró kis gyermeklábak nyomai, betűk, szavak, mondatok, imádságok, átkok, panaszok és véres vádolások kusza hieroglifjei. S a hieroglifek balladai szőnyegén ott feküdt egy gyermek sápadt arccal, vértelen ajakkal, ballada a balladában, kicsiny, sovány gyermek vékony csuklókkal és öntudatlanul. Feküdt ott, mint egy megfeszített, mint egy mártír. Reggel falat nélkül jött el hazulról, tétova, gyenge léptekkel, s egyszer csak szünet közben valami sötétség támadt a szemei előtt, és hanyattvágódott, óh, ha az ilyen jelenetekről helyszíni közvetítést lehetne adni, felvenni a képet és a hangot, és továbbadni az éter hullámain, felvenni a hangot és felerősíteni, hogy mint elementáris erejű mennydörgés szakadjon ki a hangszórók membránjából, s megrezegtesse az ablakokat és megrezegtesse a szíveket, zúgjon és vádoljon, verjen és keltegessen; hogy idézze és hívja élő-tetemre a gazdagokat, akik a magyar Kánaánt sivataggá tették, akik, mint a politika gengszterei, rávetették magukat az igazság és a jog kincseskamrájára, s kirabolták. Őket vádolja ez az éhségtől összerogyott, szerencsétlen és ártatlan teremtés, őket, kik az apáktól elvették a földet és műhelyt, akik az országot csonkává tették, s kikergették gazdagságából a koldusság utcasarkára. Szörnyű, szívünk legmélyére hasító fájdalom ez: egy iskolás gyermek, éhségtől elájultan, a tanterem padlóján. De ha nem is velünk, a hazánkkal, a fajtánkkal hozzuk vonatkozásba ezt a drámai jelenetet, hanem csak mint emberi életet tekintjük, akkor is megdöbbentő. Az egész glóbuson túltermelés van, mindenütt fölöslegek vannak. Tengerbe szórnak