Elek László: Nagy Gusztáv írásaiból. Versek, széppróza, néphagyomány, publicisztika - Gyulai füzetek 5. (Gyula, 1992)

ÚJSÁGÍRÁS-LAPSZERKESZTÉS - Szendrey Juli csengettyűhúzója

Szendrey Juli csengettyűhúzója, továbbá női séta szatyrok és más érdekességek a megye kórháza javára tartott tárgy sorsjátékon Virág Sándor vármegyei főadóvevő uram 1838. február 27-én nagy akkurátusan új lúdtollat faragott, és leült levelet írni. Nem kisebb embernek, mint Nóvák Antal békésvármegyei alispánnak. Kezdődött pedig a levél imigyen: „Tekintetes Első Al Ispány Úr! Farsangi napokban vig dolgokról kelvén gondolkodni, én is a folyó év szept. 27-én a megye kórháza javára tartatni célzott táncmulatságról gondolkoztam s e tárgybeli gondolkozásomat hogy Tekintetes Első Al Ispány Úrral, hogy ne közöljem, meg nem álhatván, akár helyesek azok, akár nem, ezennel közlöm: Ugyanis" Következett aztán a továbbiakban egy alapos, gonddal készített terv, amely szerint szeptember 27-én a vármegyeház nagytermében egy tárgysorsjátékkal egybekötött táncvigalom lenne tartandó „a Békés megyében létesítendő kórház alapjának gyarapítása céljából". Az elfogadott terv szerint aztán rövidesen hozzá is fogtak az előkészületekhez, felhívást bocsájtván ki a tekintetes megye rendjeihez, főképpen asszonyszemélyeihez, hogy a tárgysorsjátékhoz nyereménytárgyakat küldjenek, kibocsájtótták továbbá rövidesen a sorsjegyeket is, felkeresvén velük minden püspökséget és igen sok megyét, hogy a nemes célra minél többet váltsanak meg belőlük. A felhívásnak igen szép eredménye lett, amint azt a „lehető tsinnal" elren­dezett mulatságon elhangzott prológus is bizonyítja, éspedig a következőképpen: „Mély tiszteletű Közönség! Mily szép eredménye lőn az ezen Békés megyében létesítendő kórház pénz alapjának gyarapítása céljából eszközlőbe vett és a mai estére határozott tárgyjátékhoz kívánt nyereményi tárgyak begyűjtésének, azt gondolom, kiki érdem szerint méltányolva látta és meg is szemlélte már. Óhajtott foganattal követte ezen begyűjtést az e végre készült számosabb sorsjegyek kiosztása is. És így a sorsjáték most itt nyilvánosan az arra kiszabott biztosító rend és mód szerint végbe is fog menni." A mulatság igen nagy sikerű volt. „Az ártatlan esti vigalommal párosult nagy célt közlelkesedésre emelni kegyes volt kecs és bájteli hölgysereg" egy része a prológus elhangzása után tánccal vigadott, másrésze pedig a sorsozás izgal­maival mulatta magát. A közel négyszáz tárgy között igen értékes ékszerek és más mívességek is voltak, javarészt azonban azokból a kézimunkákból állott, ame­lyeket a hölgyek készítettek, kézimunkáltak. Nézzünk a nagy pontossággal készült tárgyjegyzékbe: „gyertya elé való árnyéktartó, gyönggyel körülhímzett ivópohár, papucs, hímes selyem levéltárca, női séta szatyor, hímzett nadrágtartó, nyári piquet paplan, harisnyakötő, cigáró-tartó, olvasó könyv tartó készület, kisded úri raktáska, könyöklő párna, szagos ékes párnák (fehérneműs szekrénybe), egy pár régi készületű ibrik, egy kályha elibe való alkotmány, gyöngyházas gyilok, fidibusz tartó vadászkürt, ezüstbe foglalt szemüveg, Lukáts Teréz világta-

Next

/
Thumbnails
Contents