Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

III. VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Albertivé Haász Magdolna (Gyula)

a földet: a bérlőtől megkaptuk az ún. termelői fejadagot (ami a kötelező beszolgáltatás mellett járt a parasztságnak), és így nem volt gondunk a földadó és a többi állami teher teljesítésével. Nagyon nehezen éltünk, de azért nem haltunk éhen. Apám két év után tért haza, s azt követően viszonylag gyorsan rendbe jöttünk. Azonban az apám rövidesen kulákká lett minősítve... Albertiné Haász Magdolna (Gyula) Gyulán december 26-án dobolták ki : "Minden német nevű egyén, nők 18-30 éves korig, férfiak 18-40 éves korig, jelentkezzenek egynapi élelemmel munkaszolgálatra." Gyulán, az ún. Németvároson (Józsefváros) 90 %-ban sváb lakosság élt. így aztán szinte nem volt olyan ház, melyet ne érintett volna a rendelet. Sok család volt, ahonnan ketten, hárman is mentek. így kerültem én is, 22 éves lányként (a családból még a bátyám és felesége, 3 éves kisfijukat itt hagyva) az 1500-1600 fős csoportba. 1945. január 10-én marhavagonokba raktak bennünket. A vagon közepén olajoshordóból készített kályhában tüzeltünk. A vagon sarkát kifúrták, oda egy lyukas vödröt helyeztek, ez szolgálta a WC-t. 16 napig utaztunk. Mosakodni csak úgy tudtunk, ha a vonat állt, és kiengedtek bennünket: ha volt víz, mosakodtunk. Messzire nem mehettünk, őrök vigyáztak ránk. 1945. január 26-án érkeztünk Novosahtyinszkba, ami nagyon szomorú képet mutatott. Amíg a szem ellátott, palahegyek és bányatornyok. Elindultunk keresni, ki a a testvérét, ki a férjét, ki az apját, anyját. Sajnos, a másik vonatot valahol lekapcsolhatták, és máshova vitték őket. Az, amit akkor éreztünk, azt hiszem, mindnyájunk lelkében örök nyomot hagyott. Az azonban biztos, hogy egyre gondoltunk: "Ha mi innen élve hazajutunk, az külön isteni csoda lesz." Ott álltunk teljesen tehetetlenül, kiszolgáltatottan. Teherautókra raktak, és kb. 2 km-re vittek bennünket lágerbe. A láger 3 db egy emeletes kőépület volt, amelyet 3-4 méter magas, négyszeres szúrós drót vett körül. A kerítés négy sarkánál megfigyelő tornyok voltak, amelyekben az őrök egymást váltották. Külön épületben helyezték el a nőket és külön a férfiakat. A 3. épület földszintjén volt a konyha az ebédlővel, az emeleten volt a betegszoba, a cipészek, fodrászok. Másnap, sorakozó után elmondták, hogy a bányában és a bányatelepen fogunk dolgozni. Minden 6 nap után kapunk egy szabadnapot, ami később nem volt igaz, mert ez csak nagyon ritkán történt meg. Még azon a napon a nőket kivitték a széntelepre, egy orosz tiszt vezényletével. Betolattak egy 60 tonnás vagont, oldalán 6-6 nőnek hatalmas szeneslapátokkal kellett 2 óra alatt megraknia a vagont. A tiszt az időt mérte, mert ezt még csak "bemelegítésnek" szánták: később ugyanezt a munkát, ugyanennyi idő alatt 6 "bárisnyának" kellett elvégeznie. Természetesen ezt nem tudtuk elvégezni, mert még az üres lapátot is nehéz volt megemelni. Kiabált velünk a tiszt, igyekeztünk is, de a fele szén mindig a vagon mellé hullott, mert nem tudtuk felemelni. Eleinte dolgoztam a közeli széntelepen, vagonokat és autókat raktunk meg szénnel, 3 műszakos váltásban dolgoztunk. Háromszor kaptunk étkezni, ha ugyan azt, amit kaptunk, ételnek lehetett nevezni. Vízben főzött savanyú uborka volt például a 131