Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

III. VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Hack Ferencné (Gyula)

Az őrök többsége elviselhető volt. Megesett azonban a verés is, tudok halálos ütlegelésről is. A nélkülözés miatt egyesek lopni kényszerültek. Egy gyulai sorstársam a láger krumpliverméhez ment lopni; az őr észrevette és rázárta a verem ajtaját: úgy meghűlt a szerencsétlen, hogy hamarosan meghalt. A legnagyobb keserűséggel a sorstársaink közül kikerült munkafelügyelőkre emlékezem. Ok voltak a legrosszabbak, ők püföltek bennünket leginkább. Engem is alaposan elvert az egyik, amikor nem voltam hajlandó temetni. A temetések... A fejfák napokon belül eltűntek; eltüzelte azokat a nélkülköző lakosság. Egyszer szívesen elmennék oda látogatóba. A tragédiák sora sohasem felejthető; volt, aki 2-3 kisgyermeket hagyott itthon; tudok apáról, aki kint vesztette el 3 gyermekét... Ha fogoly lopott fogolytól, az megbocsáthatatlannak számított. Kenyérlopásért nem is egyszer agyonvertek embereket. Egy társunk kecskét lopott a táboron kívül: Szibériába küldték. 1947 júliusában jöhettem haza. Egy szovhozban dolgoztam éppen. Egy bizottság érkezett; sorakozás és vizsgálat következett: a legyengültekkel együtt én is hazajöhettem. Indulás előtt a lágerban megfürödhettünk, szőrtelenítettek bennünket és indulhattunk. Soha nem fogom elfelejteni a továbbra is ottmaradók szomorú és csüggedt tekintetét. Mindannyian kaptunk egy-egy kis törülközőt. Útban hazafelé naponta kétszer kaptunk enni. Útközben, hazafelé már nem történt haláleset. Megemlítem, hogy azok néhányan, akik az SS-ben szolgáltak (az elekiek és almáskamarásiak között akadt ilyen egy-kettő) nem jöhettek haza később sem a többiekkel. (Őket a hónaljukban lévő tetoválásról ismerték fel.) Útban hazafelé Foksániban hosszan álldogáltunk. Ez szűrőtábor volt; levetkőzve fertőtlenítettek minket, megvizsgáltak. Közben szegényes csomagjainkból minden, ami valamit ért eltűnt. Kétnapos úttal érkeztünk Debrecenbe. A szerelvényt kétségbeesett emberek tömege vette körül. Képeket mutogattak: láttuk-e, tudunk-e róla? Újabb vizsgálatok következtek, majd megkaptuk az igazolványt és a vasúti jegyeket. Én egy pesti szerelvényre kapaszkodtam fel és így egy nappal előbb érkeztem Gyulára, mint a többiek. Az állomáson sok ember tartózkodott; hazafelé inkább vittek, mint mentem. 53 kg-ot nyomtam: az édesanyám nem ismert meg, az apám is csak alig, nehezen. Legyengült állapotomban rövidesen mellhártyagyulladást kaptam. Egy teljes év kellett ahhoz, hogy úgy-ahogy felépüljek. Hack Ferencné (Gyula) 10 éves voltam, a nővérem pedig 13, amikor apámat elvitték a Szovjetunióba. Az anyámmal maradtunk a 35 kisholdas birtokon. A lovak többségét elvitték a németek, az utolsó kettőt pedig az oroszok. Az oroszok bejövetelekor a tanyavilágban teljes volt a létbizonytalanság. Anyám és 13 éves nővérem is állandó bujkálásra kényszerült. Mindennek lába kelt, ami mozdítható volt. Amikor pedig bejöttünk a városba, a maradékot a szomszéd tanyasiak vitték el. Gyermekfejjel szakadt ránk a nehéz munka. Kapáltunk a kertben, szántottunk két tehénnel. Később az anyánk bérbe adta 130