Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

III. VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Köhler Júlia (Mezőberény)

Köhler Júlia (Mezőberény) Nyugdíjas vagyok, az utóbbi években sokat foglalkoztam a berényi deportáltak sorsával: adatokat gyűjtöttem, névsort állítottam össze és így tovább - kapcsolatban a napirendre került kártérítések ügyével. A számos beszélgetés során jó néhány egyéni tragédia részleteit ismerhettem meg. Berénybe 1723-ban és azt követően németek, magyarok és szlovákok telepedtek le, benépesítve a török után pusztává vált területet. Az ide került németeknek hazájuk lett Magyarország. Megszerették a földet és művelték becsülettel. A három nemzetiség évszázadokon át békében és egymás iránti toleranciában élt. A németek egyrésze a hitleri időszakban kétségtelenül vonzódott - a harsogó propaganda miatt - a nácizmushoz, másik része viszont a hűségmozgalom tagja lett, magyarnak vallotta magát. 1944 szeptemberében azok, akik féltek a megtorlástól, jórészt elmenekültek. A "hűségesek" itt maradtak, hiszen nem féltek. 1944. december 21. után a debreceni Ideiglenes Kormány megegyezett a Szovjetunióval, miszerint elsősorban a magyarországi németek, német nevűek a Szovjetunióban jóvátételi munkán fognak részt venni. Berényben már december 23-án megkezdődött a németek összegyűjtése. Névsorok készültek, melyekbe a 16-45 év közötti férfiakat és a 18-35 év közötti nőket vették fel. Senki sem tudta, mi az összeírás célja. Én akkor 10 éves kislány voltam, de jól emlékszem arra, hogy jó ismerőseinket is elvitték. A gyülekező helyek a község iskoláiban voltak. A kijelölt személyeket gyors csomagolás után kocsikkal szállították az iskolákhoz. Előfordult, hogy egy-két nappal korábban hazatért katonák (katonaszökevények) is bekerültek a transzportba. Olyanokat is elvittek, akik éppen rokonlátogatást tettek Berényben: így járt pl. Schriffert Mihály, aki Komádiból érkezett családtagjainak látogatására. Elvittek olyanokat is, akinek csak az apja vagy csak az anyja volt német származású, és olyanokat is, akiknek családjában már senki sem értette a német szót. Néhány érdekes eset. Wagner Antalnak az ősapja volt berényi. Rokoni kapcsolatok révén visszaházasodott a községbe, magyar nőt vett feleségül. Ő maga is már református volt; mégis elvitték. Lammersz Ferenc aradi származású volt, menhelycs gyerek, nevelő szülők révén lett német nevű s mint ilyen deportált. Volt apa, aki menteni akarván leányát, gyorsan férjhez adta azt szlovák vőlegényéhez. Ám a lányt így is elvitték, a fiatalt szlovák férj pedig követte őt a Szovjetunióba (Hovanyecz Pál). Hasonlóképpen kísérte el Jánosi Mária Weigert Mihályt, Adamik György Hegedűs Magdolnát, Lendvai Jánosnét a férje, Schőn Mihályt a felesége. E házaspárnak idősebb leánya is a transzportba került és így a férjét önként követő feleség az alig 15 éves, kisebbik lányát is magával vitte. Mind a négyen szerencsésen hazaérkeztek a kényszermunkából, ám közben a nagyszülőket, akik házzal és némi vagyonnal rendelkeztek, kitelepítették Németországba. így aztán se ház, se rokon nem várta őket itthon. Előfordult, hogy a házastársát önként követő magyar, vagy szlovák származású férj, vagy feleség egy-két évvel később térhetett csak haza, mint a párja. A deportáltak összegyűjtésekor a Vörös Hadsereg is besegített. A kirendelt kocsikat azonban elsősorban a községi elöljáróság biztosította. Az egyik kirendelt kocsis 120