Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

II. DOKUMENTUMOK - 20. Berg Ádám írásaiból - 20/a. Versek a lágeréletből

Újra itthon Most már ott vagyok, ahová vágytam, Amit éjszakákon át, csak álmomban láttam, Amiért kín volt az éjszaka, Gyötrő a nappal, Keserű a mosoly S a jókedv teli aggodalommal. Százszor elgondoltam viszontlátásom, Vajon mi változás ment át Édesanyámon, Vajon megőszült, megöregedett, Vajon az idő, a bánat vele mit tett, Vajon mi van a barátaimmal, megnősültek-e? Vajon régi kedvesem rám gondol-e? Igen, ez már hazai táj, Amott egy legelésző nyáj, Nini a torony; templomunk tornya, A házak, az állomás mintha ismerős volna. Zúg a vér, repes a szív, száll a jókedv, Óh boldogság, óh élet, nem álom mindez? De elszáll a jókedv, elhal az ének, Vajon miért az állomáson nincs egy lélek, Az aggodalom a szívre tör, Majd megszakad: váltakozik kín és gyönyör, Itthon! Fütyül a vonat, De az állomás üresen marad. Megáll a vonat, kiszállunk, Széjjel nézünk, hátha egy ismerőst találunk. A vonat tovább megy s mi állunk: Elszállt már a boldogságunk, Nem merek elindulni haza, Édesanyám, hát elfelejtettél volna, Vagy nem: erre gondolni sem merek, Inkább még öt évet végigszenvedek. Vajon mi vár rám kedves otthonomban, De tán az élet nem is ilyen goromba, Csak nem szakította el tőlem a legkedvesebbet, Hát csak hagyott az életben egy kis örömet.