Draskovich József: Implom József összegyűjtött kisebb írásai és életművének bibliográfiája – Gyulai füzetek 2. (Gyula, 1991)

II. Helytörténeti cikkek, tanulmányok - A gyulai céhek története. Adatok a bőriparok történetéhez. A csizmadia céh

nélkül, és visszatértek a várba. Az éjjel beálltával azután Baku is elillant. Otthon aztán becsomagolta a sarkantyút és egy levél kíséretében elküldte a basának. Megírta, hogy tettét csak nemes vetélkedésből követte el, és kérte, hogy a basa adjon bizonyítványt, amely ilyenképpen szólt: "Én, Szelim basa, elismerem, hogy Bakó János nagyobb lator Csavarga Miskánál, de ha őket egyszer kezeim közé kaphatom, Bakót csak egy óráig fogom nyúzatni, de úgy, hogy bele ne haljon. Csavargát azonban két napig, de akkor nem bánom, ha - életben marad." Eddig az adoma a török basa sarkantyús csizmájáról. Van azonban ennél hitelesebb adatunk is, hogy a Mihály-napi gyulai török vásárokon a patyolat vásznak mellett deli karmazsin csizmákat is árultak a nagyszakállú török kereskedők. II. A török egyébként nemigen törődött sem iparral, sem kereskedelemnél. Harcra termett nép volt. Ha szabad ideje akadt, inkább szőlőmíveléssel szeretett foglalkozni és közben nagyokat pipázni. Az ő idejükben kezdték meg a doboziak a sárga- meg a görögdinnyét termeszteni. De van ennél nagyobb érdemük is: ők honosították meg nálunk a kukoricát, amit a nép még ma is sok helyen torökbúzának nevez. De semmi sem tart örökké. Elmúlt a török világ is. 1695. január 12-én vonult be a várba a keresztény sereg. A város ekkor már teljesen romokban hevert: magyar lakossága nem volt. Csak elvadult rácok tanyáztak benne. A magyarok csak lassan szivárogtak be. 1715-ben, tehát 20 évvel a vár visszafoglalása után még csak 145 lakosa volt. Ez a néhány ember is földhözragadt szegény volt. Nem volt szüksége, jobban mondva pénze semmire sem. Mikor a helytartó tanács 1726ban megkérdezte a megyétől, hogy milyen kézművesekre volna szükség, azt felelte egészen kurtán: semmilyen! Legfeljebb egy-két szűrszabóra, mert a kisigényű lakosság maga készíti ruháját, famunkáját. A kovácsmunkát pedig elvégzik a cigányok. De nem csak a nép szegénysége akadályozta meg az ipar fejlődését, hanem az is, hogy abban az időben a megye mindennek az árát szabályozta: limitálta. Mai szemmel nézve szinte hihetetlen, nemegyszer mulatságos számok ezek: így pl. egy nagy ajtókulcs ára 6 krajcár volt, egy karosszék, ha a mester adta a fát is, 17 kr-ba került, ha a csináltató adta, akkor csak 7 kr-ba. Egy családi nyoszolya ára 1 Ft 10 kr volt, egy 12 személyes asztalé 1 Ft 42 kr, egy bölcsőé 50 kr, egy koporsóé meg 1 Fr. Egy nagy fésű 4 kr volt, a legdivatosabb 6 kr - alku nélkül. Igaz viszont, hogy a megélhetés is hihetetlenül olcsó volt. 49