Draskovich József: Implom József összegyűjtött kisebb írásai és életművének bibliográfiája – Gyulai füzetek 2. (Gyula, 1991)

II. Helytörténeti cikkek, tanulmányok - A gyulai céhek története. Adatok a bőriparok történetéhez. A csizmadia céh

Gyulára és itt megtelepedtek. Tudjuk, hogy ez idő tájt többek között már szíjgyártók is voltak városunkban. így például Dürer Albertnek, a legnagyobb német festőművésznek, akinek halála 400 éves évfordulóját a múlt évben ünnepeltük, gyulai szíjgyártó volt az egyik nagybátyja, atyja, Ajtósi Antal pedig Gyulán tanulta az ötvösséget. A város iparát és kereskedelmét csak növelte, hogy már 1403-ban évente három vására is volt: egy pünkösdkor, egy Szent Elek napján, július 17-én, egy pedig 59 Szent Mihály napján. Ebben az időben, tehát körülbelül 500 éve, még csak Szentandráson és Békésen volt vásár a megyében, Csabán, Orosházán és más helyeken még nem. 1467-től fogva már hetipiaca is volt a városnak, de akkor még nem pénteken, hanem hétfőn tartották. A város gazdagsága évről-évre nőtt. Az 1500-as évek elején már olyan gazdag volt Nagy-Gyula, hogy hozzá hasonlót messze földön nem lehetett találni. Jellemző, hogy még egy orgonakészítő is meg tudott élni, ami pedig a műveltség és jólét igen magas fokára vall. Ebben az időben kezdtek Gyulán az iparosok egyesületekbe, úgynevezett céhekbe tömörülni. Gyulán ezelőtt 400 évvel már 12 céh volt. Közülük kettő vált ki: az ötvösök és a vargák céhe. Az ötvösök igen vagyonos és tekintélyes polgárok voltak. Közülük való volt Miklós is, Gyula város első ismert nevű bírája 1492-ben. Az ötvösök aztán a várat ostromló török elől még 1566 előtt szerteszéledtek az országban. Hogy elsőrangú mesterek lehettek, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 1584-ben Kassán, 1590-ben pedig Debrecenben gyulai származású mester volt az ötvösök céhmestere. Nem kevésbé volt azonban híres a gyulai vargák céhe sem. Készítményeik közül különösen egy magas sarkú papucsfajta örvendett a divatosért és szépért akkor is lelkesedő leány- és asszonynép előtt nagy népszerűségnek. Úgy is hívták országszerte, hogy a gyulai papucs. Még 33 évvel Gyulának török kézre való jutása után is emlegették. így például Kassán 1599-ben a vargák kötelező három remeke közt szerepel ez a híres gyulai papucs is. A nagy ipari föllendülésnek azonban szinte máról holnapra véget vetett az 1566. évi török ostrom és az ezt követő 129 éves török uralom, amely a fejlődő városból minden életet elsepert. A nyájas olvasónak bizonyára feltűnt, hogy már a vargákról is, meg a szíjgyártókról is szóltam, de a csizmadiákról még nem. Sietek megmondani, hogy miért nem. A török világig ugyanis nem volt a magyaroknak csizmája, így tehát csizmadiája sem. Addig a magyarok saruban jártak. Arra csatolták a sarkantyút is. A nők pedig könnyű topánkát, cipellőt viseltek. A csizmát a töröktől ta47