Kereskényiné Cseh Edit: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből – Gyulai füzetek 1. (Gyula, 1990)

A békésgyulai római katolikus plébánia története (a kezdetektől 1699-ig)

nyire Sikló nevű faluig eléje ment és Gyulára kísérte; de mivel a király ekkor Czibakkal nem jó viszonyban állott, nem szállt hozzája a várba, hanem csak a városba, a város plébánosához és ennek vendége volt három napig. Ki volt ekkor a plébános? Szerémi nem mondja. De ha tekintetbe vesszük azt, hogy az Ábrahámfyak milyen nagy pártolói voltak az Zápolyáknak, valószínű, hogy János király e családot akarta megbecsülni azzal, hogy egyik buzgó és nagytekintélyű tagjának, Ábrahámfy Jánosnak vendége lett. Gyulán való időzése alatt erösíté meg János király az akkori gyulai bírót, Oláh Jánost, kígyósi részbirtokában, mégpedig Bradách Miklós ajtósi birtokos 61 nemes végrendelete alapján. E végrendeletben több, Gyulára nézve érdekes dolgok foglaltatnak. Különösen fontos, hogy akkor Gyulán lakott egy Miklós nevű orgonakészítő, mégpedig nemes ember volt, ami már szokatlanul magas műveltségi fokot tételez föl. A gyulai parókiális egyházban ekkor már orgona is volt, s ez idő táján már orgonista volt Gergely, szintén nemesember. Továbbá a végrendelet első végrehajtójának (exactor) a gyulai plébánost rendelte. Bradách a végrendeletet az 1530 körüli években tette, s ekkor még katolikus volt, mert 25 fr-ot hagyott lelke nyugalmáért szentmisékre. S így elérkeztünk a hitközség gyásznapjaihoz, amely akkor következett be, midőn az úgynevezett reformáció Gyulán is felütötte fejét. Lássuk ennek elterjedését röviden! Hogy vidékünkön a reformáció oly nagyon elterjedt, legkevésbé sem csodálható. Mindazon körülmények, melyek hazánkban a reformáció elterjedésének kedveztek, itt is megvoltak, sőt még talán nagyobb fokban. Először is hatalmas kényurak voltak terjesztői, akik ellen sem a királyok, sem Czibak vagy Martinuzzi politikai okból föl nem léphettek. Hathatós tényezője és segítője volt a megyében akkor tökéletesen uralkodó nemzeti visszahatás, amely a német uralkodóban veszélyt látott a nemzetre; márpedig tudjuk, hogy a reformáció éppen akkor lépett föl, midőn a honfiak mindenben, csak ahol kellett volna, önmagukban nem keresték az okot, amely hazájuk süllyedését okozta, s éppen akkor hirdette nemzetietlennek azon vallást, amelynek főpapjai mindenkor példányképei valának a haza iránti kötelességnek, s nagyobb részük éppen akkor hullott el nemzetét védve Mohácsnál. Nem kevésbé fontos követelmény volt az is, hogy a reformáció a legügyesebb, a dialektika és szónoklatban kitűnően képezett, és Wittenbergben, az eretnekség tűzhelyén járt férfiai, Ozorai Imre, Túri Lukács, Gálszécsi István működtek itt. Nem csoda tehát, ha ily nagy anyagi és szellemi kényszer folytán a hívek közül sokan eltántorodának, s később, főleg a török uralom alatt az egész vidék nagyobbrészt elfogadta a reformációt. Azon kényurak közül, akik a reformáció terjedését főképp előmozdították, kü26