Kereskényiné Cseh Edit: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből – Gyulai füzetek 1. (Gyula, 1990)

Maróthy János macsói bán élete

Hősünk melyik évben született azt biztosan talán ő maga sem tudta volna megmondani; mert akkoriban még nem léteztek anyakönyvek. Minthogy 1386-ban már csatát vívott, s az pedig 20 éves koránál hamarább bajosan történt, ebből következtethető, hogy 1366 táján, a híres máriacelli templom építésekor született. Atyja szintén János, fiútestvére Dénes nevet viselt. Neveléséről ha valamit akarunk tudni, a középkori lovagok neveltetését kell irányadóul vennünk. Mert Maróthy űános a szó nemesebb értelmében valóságos lovag volt. Éktelen, regényes kalandokat nem űzött, de jelleme szilárdabb volt az acélnál; azt a zászlót, amelyhez esküdött, el nem hagyta, királya iránt való hűségét soha meg nem szegte; első sebeit a királynők védelmében kapta; végül hazai legnevezetesebb rendünknek, a sárkányrendnek első tagja volt. De ne vágjunk elébe az események sorrendjének. Hősünk egyszerű, vallásos nevelést kapott, gyermekkorában megkezdett testgyakorlatai, az éhség, hideg, forróság eltűrése, sanyargatásai vasegészséghez juttatták, úgy/hogy7 a tábori élet roppant bajai őt soha lábáról le nem verték, sőt erős szervezete a legsúlyosabbnak látszó sebeket is kiheverte. írni, olvasni vagy a tudományok terén valami ismereteket szerezni, akkor nem tartozott a 3 lovagi nevelés kiegészítő részéhez, és így hősünk abban aligha részesült. Középkori ifjú annál szebb és fényesebb jövőt jósolhatott magának, minél nevezetesebb főúr udvarában kezdte meg apródéveit. Maróthy János e tekintetben nagyon szerencsés volt. Nem egyik vagy másik főúrhoz, hanem magához a királyi udvarhoz jutott be apródnak (aulae regiae iuvenis). E szerencsés kezdetnek okát nem nehéz kitalálni. Éppen akkor, midőn hősünk az apródévekbe lépett, idősb Garay Miklós volt az ország nagyhatalmú nádora. Nem állítjuk, hogy a Maróthy-család éppen rokonságban lett volna a Garayakkal, de az bizonyos, Garay Miklós is Valkó megyei származású volt, a híres garai vár nem messzire esett Maróttói, az ismeretség tehát megvolt s csak egy pár szavába került a nagy befolyású nádornak, hogy az ifjú Valkó megyei nemest a királyi apródok közé fölvegyék. Nem emlékszem, hogy valahol lefestve láttam volna, talán nem is lehetne vászonra vetni azt a mozgalmas, idegrázó drámai jelenetet, amely 1386. szeptember közepén Gara és Diákovár közt történt. Előtte való nap még víg örömtől, lakoma, vendégség zajától hangzott Gara vára. Magyarország nádora, főura Garay Miklós nádor fogadta Magyarhon királynőit, Erzsébetet és Máriát. A gyönge nők fegyver nélkül, békítés végett jöttek a lázongó vidékre. Csakhogy sem ők, sem tanácsosaik nem vették figyelembe, hogy a Horváthyak és Palisnyai és társaik szláv levegőt szívnak. Márpedig mit ér a királyhoz való hűség, ha a bosszú érzete ragadja a délszlávot? Mint a héja a magasból, úgy csapott le a Horváthyak 109