Kereskényiné Cseh Edit: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből – Gyulai füzetek 1. (Gyula, 1990)

Maróthy János macsói bán élete

csapata a királynőkre, midőn ezek díszes kíséretükkel Diákó felé haladtak. Irtózatos, egyenetlen és mégis kegyetlen küzdelem fejlődött ki a nagyszámú támadó sereg és a csekély kíséret közt. A királynők megmentéséért ott küzdött az ifjú Maróthy János is. De jaj a készületlen seregnek; sebeket aratott, de diadalt nem. Megsebesülve jutott a királynőkkel együtt a Horváthyak fogságaba.

4 A Durazzói-pártiak maguk is megijedtek a győzelmüktől és sietve vonultak vissza a tenger felé; a királynékat előbb Ivanics, majd Novigrád váraiba zárták, a többi nemeseket, főbb urakat pedig Csáktornya, Medve, Pacsitel várakba csukták. A gyors visszavonulás és az ezzel járó nagy zavar azonban alkalmat nyújtott a fiatal Maróthynak a menekülésre, ö felhasználta azt; kiszabadult a fogságból, fölépült sebeiből, s újra a tettek mezejére lépett. Jövendő életpályájának egyik célja meg volt határozva, testén viselte az arra emlékeztető jeleket. E cél nem más volt, mint küzdelem életre-halálra a Durazzói párt ellen. Mindjárt szabadulása és fölgyógyulása után sietett a volt nádor fiának, ifjabb Garay Miklósnak táborába. Míg azonban ez és Losonczy István hadaikat szervezték, a Durazzói párt elfoglalta hazánk déli részét egészen, a Szerémséggel és a Temes mellékével együtt. A királynő hadvezérei keletről-nyugatra akarták szorítani a Durazzó pártiakat, s ezért először is Temesvár felé vezették hadaikat. Itt Temesvárnál vívták az első rendes ütközetet a két párt hadai; a diadal a királynő seregeinek jutott, s ennek eredménye volt a Temes mellékének visszahódítása. A győztes sereg a Temes mentén lefelé haladván, szerencsésen átkelt a Dunán s a Szerémségbe jutott. A mai Cserevicsnél, melynek régi neve Cserögy vala, maga a Durazzói párt feje Horváthy János állotta útját Losonczy és Garay seregének. A királynői sereg megint győzelmet aratott. A győzelem kivívásában része volt Maróthy Jánosnak is, mert ott vitézül hadakozott s a nagy küzdelemben még sebeket is kapott. Ennek tulajdoníthatjuk, hogy a Horváthyak ellen folytatott további véres harcokban az ő nevét nem halljuk. Az akkori háborús idők azonban bő alkalmat nyújtottak hősünknek, hogy a Durazzói párt látszólagos elnyomása után is szerezhessen magának babérokat. Amíg a haza fiai egymás vérét ontották, egymás erejét emésztek, addig az ország főés örökös ellensége, a török mindig közelebb-közelebb jutott hazánk földjéhez. 1391-ben Bosznia és Szerbia királyai roppant vereséget szenvedtek Murád szultán hadaitól a Rigómezőn, s ezzel a védőbástya, mely hazánk földjét a töröktől oltalmazta, ledőlt. Nemsokára aztán megjelentek a következendő török uralom hirdetői az ország területén: bő ruhás, gyors lovas, száguldó szpáhik, pusztítva-rabolva, amit előtaláltak. Régi török taktika volt ugyanis, hogy 110