Kereskényiné Cseh Edit: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből – Gyulai füzetek 1. (Gyula, 1990)

Gyulának, a gyulai uradalomnak és a gyulai várnak keletkezése

Még egyszer visszatérünk a vár kápolnájára. Nagytiszt/életűJ 7 Haan Lajos úr a Békés megyei oklevéltárban egész terjedelmében közölte Miklós tripolitani tisz­teletbeli püspök és egyszersmind egri helyettesnek Gyulán 1445. jún. 9-én kelt oklevelét. Érdekes ez oklevél nemcsak azért, mert belőle megtudjuk, hogy a gyulai vár ekkor már állott és hogy ő ugyané nap jún. 9-én Maróthy László bán kérésére a vár kápolnáját ünnepiesen fölszentelte, hanem azért is, mert a végén oly rendelkezést tesz, mely mutatja, hogy új viszonyok keletkeztek. Okle­velének végén ugyanis megengedi, hogy az oltári szentség és a szent kenet az erre tőle megszentelt helyen tartassák, nehogy a hívek betegségükben a hely tá­volsága és a várkapuk nehéz fölnyitása miatt az utolsó szentségektől megfosz­69 tassanak. Ez a rendelkezés a várban lakókra vonatkozik és egyrészt azt mutat­ja, hogy ezektől a plébániai templom jó messze volt, másrészt azt, hogy a vár­ban nem volt más nagyobbszerű templom, ahol ama szentségeket különben tartot­ták volna és hogy végre a gyulai vár nemrég azelőtt épült, mert ha már rég fönnállott volna, ugyanoly okokból, mint aminőt Miklós püspök fölhoz, régen in­tézkedni kellett volna, mert az akkori birtokosokról ellenkezőt hinni fölér egy anakronizmussal. Önkéntelenül is odáig jutottunk, hogy félig-meddig már azt is előadtuk, hogy mikor épült tehát a gyulai vár. Mert ha 1403-1405-ben még nem létezett, de 1445-ben már fönnállott teljes egészen, világos, hogy az a közbeeső 40 évnyi időközben épült. De szorosabban meghatározva az 1418. és 1445- évek közé tehet­jük. E hozzávetésre okot ád először az, hogy csak 1445-ben van teljesen befe­jezve a vár, másodszor pedig csak ez időszak viszonyai nyújtanak elégséges föl­világosítást arra, mi vezette a Maróthyakat arra, hogy itt várat építsenek. Mert legalább nekem úgy tetszik, hogy a Maróthyak, kik annyi szép, erős vár­nak birtokában valtak, nemcsak úgy építési viszketegségből fogtak Gyulán vár­építéshez, hanem jelentős okból. Meglehet, hogy a 1415-18-ig tartó pusztításon okulva, itteni birtokaik védelmére szomszédaik ellen célszerűnek látták egy vár emelését, de még sürgetőbb oknak mutatkozik az a körülmény, hogy a Ma­róthyak többi várai, nevezetesen: Maróth, Valpó, Atya, később Velike és Megye­ricse, mind lenn a Száva-Dráva között, Valkó megyében és a mai Horváthország­ban feküdtek, tehát oly vidéken, melyet a lépésről lépésre feltarthatatlanul közeledő török hatalom napról-napra bizonytalanabbá tett. Maróthy János, a bán, aki oly gondot fordított ősei fészkére, bizonyára nem szívesen mozdult ar­ról a vidékről, ahol diadalait aratta, de Hervojának és a török seregnek 1415. évi beütése és az ő fogságba esése megmutatta, hogy ő sem győzhetetlen, és ösz­tönt adhatott arra, hogy bátorságosabb vidékre vitesse legalább a családját. ­Újabb és újabb veszedelem fenyegette az ős Maróth vidékét 1428-ban, mikor 102

Next

/
Thumbnails
Contents