Kereskényiné Cseh Edit: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből – Gyulai füzetek 1. (Gyula, 1990)
Gyulának, a gyulai uradalomnak és a gyulai várnak keletkezése
Szerbország török hatalom alá került, később 1438-ban, Albert királyunk szerencsétlen hadjárata után, úgyhogy a viszonyok nagyon is igazolják azt a hozzávetést, mely a gyulai vár építését 1418 és 1445 közé teszi./707 Ezzel végére értem értekezésemnek. Annak, amit előadtam, talán kevesebb tér is elég lett volna, ha azt amit hosszasan okok és okozatok láncolatából kellett levezetnem, egy pár pozitív adat támogatja, de ismétlem, hogy ez nem az én hibám, se senkié közülünk, hanem az elmúlt idők viszontagságainak kifolyása. Azzal a történetírás semmit sem veszt hiteléből, hogy sokszor csak a valószínűség fokát érte el bizonyításunk; nem veszt pedig éppen azért, mert a valószínűt csak mint valószínűnek és nem bizonyosnak adja elő, fölállítja azt a valószínűséget, hogy könnyebben kideríthesse az igazságot, valamint minden bűntény kiderítésénél a vizsgálóbíró gyanúba veszi azt, akit a valószínűség gyanúsnak tüntet föl, és valamint az a bíró, aki a körülményekből nem okoskodnék, hogy valószínűleg ki a bűnös, soha vagy csak ritkán fedezné föl, ki a delikvens, a tett elkövetője, úgy az a történetíró is, aki a körülményekből levezetett okoskodásokat, bár azok csak a valószínűség fokát érik el, figyelmen kívül hagyja, soha vagy csak fölötte gyéren fedezne föl egy hőst, egy történeti igazságot. De abban a reményben ringatom magam, hogy legalább a főbb pontokban nem hozzávetésekkel állottam elő, hanem biztos alapra épített okoskodással vetettem világot a föltett kérdésekre. Hármat akartam megfejteni: Gyulának, az egykori gyulai uradalomnak, és a gyulai várnak keletkezését. Cuique suum /Mindenkinek a magáét7. Legyen tehát Gyula alapításának dicsősége és érdeme a monostorépítő Gyuláé, a gyulai uradalom alapításának érdeme Róbert Károly királyunké, a gyulai vár fölépítése Maróthy Jánosé és Lászlóé. Monostorral, a béke művével kezdődik e város régi története, a háború eszközével, a várral végződik. Amaz tette népessé, boldoggá, emez naggyá, hírnevessé, de veszedelmet is hozott rá. Mire a vár fölépült, eltűnt a manostor, most már a várnak is csak pár köve int felénk, híre, dicsősége ennek is csak emlék, de szép, magasztos emlék. Kössük össze a kettőnek érdemét a béke fegyvereivel, munkával, tudománnyal, iparral, emeljük arra a dicsőségre, hírre, névre városunkat, melyen egykor vára állott. 103