Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
Szerelem, házasság, szerződés
egymás közelében. Nem vállaikozhatom arra, hogy boldogtalanná tegyelek, mikor annyira megérdemled a boldogságot. Két szóért esengek; ezért a két szóért: »Megbocsátok. Elfeledlek.« - Vonzalmunk minden földitől annyira tiszta volt, hogy e két szó csak egy befejezett ábránd utóhangja lesz. Fiatal vagy, csaknem gyermek; ha seb, mit e levél talán ejt rajtad, beheged az hamar. A világ nem vett tudomást ábrándjainkról, s nem fogja megtudni azt sem, hogy azok végképpen szétfoszlottak. Tisztán fogsz előtte állani; reám talán dob egykét követ, s bevallom, azt sok tekintetben megérdemlem. De légy meggyőződve, hogy sokkal őszintébb október 24-i nyilatkozatom, mint a június 9-i.12 Most szívemre tett kezekkel kértem tanácsot az észtől; akkor csupán az elsőre hallgattam. Édes Irén, azt a két szót írd meg nekem; bocsáss meg és felejts el valóban. Tisztelő rokonod: Sándor.” Bátyjához, Lajoshoz ezt írtam: „Kedves Barátom! Bízom diszkréciódban s régi barátságodban, hogy a mellékelt levelet Irén kezeibe juttatod, ha őt egyedül találod. Tartalma valószínűleg tudomásodra jut, s én nem találom el, mivel védekezzem. Benned van költői kedély, s talán tudsz nyugodtan ítélni akkor is, midőn saját húgodról van szó. Merjek-e én az O boldogításá- ra vállalkozni akkor, midőn erre abszolúte képtelennek érzem magamat? Volt idő, mikor az ellenkezőt hittem; parancsolhattam-e szívemnek? - S most bekövetkezett azon idő, mikor a szeretet helyét azon tisztelet váltotta fel, mellyel egy kedves leány iránt folyvást viseltetünk; parancsolhattam-e szívemnek? - Hittünk közös jövőnk- ben, de ennek fejében egy-két barátságos kézszorításon kívül, mi mindnyájatok jelenlétében történt, semmi mással nem bizonyítottuk vonzalmunkat. Irén fiatal, könnyen felejt, s annyival inkább, mert ez a szerelem gyermekkora első ábrándja volt, mely azóta talán már nála is tovalebbent. Igazi boldogságot érdemel O; s nekem férfias kötelességem volt azonnal figyelmeztetnem Őt, midőn a szívemben vég- hezment változás világossá lett előttem, hogy ezt, ha igazán várta tőlem, én semmi esetre sem szerezhetem meg Neki. Nincs okom titkolni e viszony emlékét; tiszta az és szennytelen, de általad mégis kérem Irént, hogy netaláni reményeivel együtt soraimat is semmisítse meg, s válaszoljon legalább annyit, amennyit kérek tőle, hogy »megbocsát, feled«. Leverne, ha elveszteném becsülésteket; azt nem érdemeltem meg. Egy álmodott szenvedély helyett egy új, egy igaz foglalja el egész lényemet; tőlem függ-e az? — Te is maradj meg barátomnak, s ismétlem, ne ítélj meg az egyenes szóért. Isten tudja, mi lesz az én jövőm; csak azt ne mondjátok, hogy áltatásom veszélyezteti az Irénét. íme, nyilatkoztam, mielőtt ábrándjai annyira fejlődtek volna, hogy eltűntökön komolyan sajnálkozhatnék. Szereted húgodat, s talán reám sem haragszol; kettőnk érdekében kérlek, hogy Irén válaszát kieszközöld, s mielőbb hozzám juttasd. Mindnyájatok iránt vál- tozhatatlan igaz rokon: Sándor.” Édes Juliskám, ha e sorok valaha kezeid közé kerülnek, ne keresd abban egy elmúlt szenvedélynek némi romját, hogy egy korábbi ideálról még ma is oly tisztelettel szólok. Ez az ideál aug. 9-ig töltötte el szívemet; azóta föltétlenül te foglaltad 12 Márki 1877. jún. 9-i naplóbejegyzése: „Amit úgyis régen tudtunk, megmondottuk egymásnak, hogy szeretjük és egy egész életen át boldogítani akarjuk egymást. Jobb kis professzornét nem is kapnék én Irénkénél. Egyrészt ezért az egy délutánért jöttem föl a fővárosba. Teljesüljön a mi álmunk!” 200
