Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
A kisváros - A pallójárdáról a kövezett útra
A Békés híradása a rossz útviszonyokról Kedélyes kirándulás Nem mondjuk meg, kiket ért a szomorú eset, de hogy megtörtént, arról tanúskodik egy finom kis cipő, melyet lapáttal kellett kihalászni a sárból. De hát, hogy miként is történt csak? Azon törte a fejét a kedves nagymama, a mama és a leendő mama, hogy miképp lehetne kijutni a gőzfürdőbe könnyűszerrel, meg vissza is jönni onnan nagyobb fáradság nélkül, mert hát nem tréfadolog gyalogjába kifáradni olyan nagy messzeségbe, mikor szörnyen sáros a járda. A fíákeres 20 pengő forintokat kért, s csak úgy volt hajlandó nekiindulni a sártengernek, ha hajnalban megindulnak, így remélte, hogy délutánra meg is érkeznek. Más halandó meg éppenséggel nem akart befogni. Mit volt mit tenni, mint nekiindulnak a veszélyes útnak gyalogszerrel.- Megálljunk gyerekek! - szólt felvidulva a mama - Eszmém van. íme, itt robog előttünk a Krembser „Cesár és Mintája” a kis kocsival, hátha kiszállítanának bennünket. Milyen jól fog esni a komédiásoknak az az egypár hatos, amiért kiszállítanak. Jó lesz biz’ a. Könnyű volt az alku. A lovakat járatni kellett, egy kis fél órával több vagy kevesebb. Felülnek a kis kocsira, az is olyan, mint a lovak, egymás ölébe kellett ülni, hogy elférjenek. Na, de végre, megindulnak. Vígan halad a kedélyes társaság a vasúiig, ott jött aztán a haddelhadd. A lovak kicsinyek, a mama és menyecskék nagyok, a sár mély. Egy-két kerékfordulás és ne tovább. Az akrobata, az egyik erős gyerek, s ugyancsak tolja hátul, de hiába, ilyen erőfeszítéshez ő sincs szokva, kiáltana, segítséget is hívna, mert van néző elég, de hát nem tud szegény, úgy a földhöz teremtette kicsi korában a dajkája, amiért nagyon sírt-rítt, hogy azóta se sírni, se nevetni, még szólani sem tud az árva. A másik? Az csak enni és inni tud, magyarul. Na de, van jó lélek elég Gyulán, még a vasútnál is, s kapta magát egy nyalka ifjú, ki azt hitte, megbír egy-két asszonnyal - ha kövérek is nekifohászkodott, s berontott az övig érő sárban a kis kocsiig, s kiemelte először is, aki legszebben tudott ránézni. Hja, ha olyan könnyű volna elbírni egy asszonyt, mint kiállani a tekintetet! Megtörtént volna biz’ az, hogy együtt kerülnek a sárba, de midőn érezve a menyecske, hogy lankad az ifjú ereje, nem sokat törődik a sárral meg a nézőkkel, felfogódzkodott, s nekiindult a nagy útnak, ki is jutott szerencsésen, de a kis cipő, az ott maradt, s keresik lapáttal ma is; de bizony nincs az a halandó, aki kihalássza ítéletnapig sem. Nem tudjuk, ki nevetett jobban, az aki a cipőveszteséggel kikerült a különös fogdából, vagy aki órákig várta a szabadulást a kis kocsin, hiába. Hát Krembser mit szólott a kiránduláshoz? Békés, 1886. febr. 14. 19. Gyula, 1886. február 14. 68
