Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
Testedzés
235/1. Békéscsaba, 1898. augusztus 3. A Békéscsabai Tornaegylet választmányi ülésének körlevele Kedves Tomásztársak! A B.-Csabai Tornaegylet ez év szeptember havában tölti be működésének X-ik esztendejét s ezzel eljutott küzdelmes pályáján azon első határkőhöz, amelyről múltjára, működésére visszatekinthet. Közgyűlésünk elhatározta, hogy egyletünk fennállásának tizedik évfordulóját Országos Torna-, Atlétikai- és Kerékpárverseny megtartásával ünnepli meg, amelynek határidejét 1898. évi szeptember 11-ik napjára tűzte ki. Amidőn ezen országos verseny feltételeit s az ünnepség részleteit alábbiakban közölni szerencsések vagyunk, egyben azon tiszteletteljes kérelmet intézzük Hozzátok, tiszteljetek meg bennünket ezen országos versenyünkön minél tömegesebb megjelenésiekkel; akár mint versenyzők, akár mint érdeklődő barátok jöttök, a legszívesebb és legőszintébb magyaros vendégszeretettel fogadunk mindnyájatokat. Abban a reményben, hogy baráti szívből származó ezen meghívásunk nem lesz pusztában elhangzó szó, s hogy azon emlék, mely már eddig négy ízben megtartott országos versenyeink alkalmából sokaknak, még ma is, és nekünk is szívünkben él - kérelmünk teljesítése tekintetében Bennetek visszhangra talál! Tornásztársi üdvözlettel vagyunk a B.-Csabai Tornaegyletnek 1898. évi augusztus 3-án tartott választmányi üléséből: Maros György titkár Korosy László elnök BéML IV B. 401. b. Békés vármegye főispánjának általános iratai. 950/1898. Nyomtatott körlevél. 235/2. Békéscsaba, 1898. augusztus 3. A Békéscsabai Tornaegylet levele Lukács György Békés vármegyei főispánhoz Méltóságos Főispán Úr! A B.-Csabai Tornaegylet ez év őszén ünnepli meg fennállásának 10-ik évfordulóját. Ez alkalomból egyletünk közgyűlése f. évi szept. hó 11-én országos torna-, atlétikai és kerékpárverseny rendezését határozta el, amelynek programját mellékelve tisztelettel bemutatni szerencsések vagyunk.12 12 L. 235/3. sz. dokumentum. 454