Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)

Testedzés

Amidőn még tisztelettel bejelenteni vagyunk szerencsések, hogy országos ver­senyünk védnökéül a m. kir. közoktatásügyi államtitkár úr Öméltóságát, Zsilinszky Mihály urat, s egyik tiszteletbeli elnökéül Őnagyméltóságát, dr. Berzeviczy Albert urat, a Magyarországi Tornaegyletek Szövetsége elnökét, továbbá Öméltóságát, Beliczey István urat, egyletünk alapító tagját egyidejűleg felkértük, alázattal esede­zünk Méltóságod előtt, mint akiről tudva van, hogy a vármegye minden társadalmi tényezőit, amelyek működésükben közérdeket szolgálnak, hathatós támogatására kegyeskedik méltatni, miként országos versenyünk bizottságában mint tiszteletbeli elnök részt venni, s kegyes megjelenésével ünnepélyünk fényét s sikereit hathatósan előmozdítani méltóztassék. Alázatos kérelmünk teljesítése reményében, kegyes válaszát kérve, mély tisz­telettel vagyunk Méltóságodnak a B.-Csabai Tornaegylet választmányának aug. 3-án tartott üléséből alázatos szolgái: a B.-Csabai Tornaegylet nevében Maros György Korosy László titkár elnök BéMLIV. B. 401. b. Békés vármegye főispánjának általános iratai. 95011898. Kézzel írt tisztázat, eredeti aláírásokkal és a Békéscsabai Tomaegylet ovális bélyegzőlenyomatával. 235/3. Békéscsaba, 1898. augusztus 11. A Békéscsabai Tornaegylet tízéves fennállása emlékére rendezett országos torna-, atlétikai- és kerékpárverseny programja A BÉKÉSCSABAI TORNAEGYLET TÍZÉVES FENNÁLLÁSÁNAK EMLÉKÉRE RENDEZENDŐ ORSZÁGOS JELLEGŰ13 TORNA-, ATLÉTIKAI- ÉS KERÉKPÁRVERSENYEK SORRENDJE ÉS FELTÉTELEI A VERSENY IDEJE: NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 1898. év szeptember hó 11-ének 1898-ik év szeptember hó 9-ének délelőtti 6 és délutáni 3 órája.14 déli 12 órája. Nevezések Maros György egyleti titkárhoz küldendők Békéscsabára. Délelőtt: I. Országúti kerékpárverseny. 60 km. Pálya a Szt. Miklós és Gyula közötti állami transzverzális műút. Díjak: 1. aranyérem, 2. ezüstérem, 3. ezüst­érem, 4. bronzérem. Indulás reggel 6 órakor. 13 A „jellegű” szó utólag tollal áthúzva. 14 Az egyes versenyszámok részletes eredményeiről, a helyezettekről a Békés is beszámolt. Békés, 1898. szept. 18. 455

Next

/
Thumbnails
Contents