Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
"Polgárok vagyunk…"
Mátyás építőmesternek, ki saját áldozatkészségével a legjutányosabban és legcélszerűbben alakítá át e helyiséget. Végre e szék elhagyása előtt engedjék meg régi óhajtásomat, többször közölt tervemet ismételve és nyilvánosan előterjeszteni. Ugyanis e ház vétele s átalakítása előtt a közgyűlés indítványom alapján valódi hazafiúi érdektől áthatva a helybeli úri kaszinó tagjait egyesülésre hívta fel; e felhívást, mint tudjuk s őszintén sajnáljuk, siker nem koronázta, s ekképp kis városunk úgyis gyenge ereje az egy s ugyanazon cél elérésére két kaszinójával egy helyett kettős áldozatot kénytelen hozni. Sajnáljuk pedig ezt annyival inkább, mivel Isten és a világi törvény nem ismer ma különbséget a polgár és polgár között, a polgárok mindkettő előtt egyenlők, és mivel a világon minden nagyszerű alkotmány mindig s mindenhol az emberek egyesülésének s ösz- szetartásának volt és lesz eredménye. Igaz, lehet, hogy az egyik polgár tudósabb, a másik gazdagabb, de éppen ez utalja, sőt parancsolja az emberiség érdekében az egyesülést is, hogy így, ki egyikben, vagy másikban tökéletesebb vagy erősebb, ama polgártársakkal, kik bármely tekintetben gyengébbek, egyesüljön, azokat az emberiség magasztos céljának elérésére, a tökélyesbülésre képesítse. Azért én, mint Gyula városának egyik igénytelen polgára, jobbat soha sem kívánhatok, minthogy polgártársaim küzdjék le az inkább vadságot, mint műveltséget jelző elkülönzést, és aki e városban legnagyobb, legműveltebb, legtudósabb, az keresse föl mentül többször e szerény, becsületes és művelődni törekvő Polgári Kört! Egyesüljünk tehát mindnyájan és közös erővel, mint egyedül biztos eszközzel igyekezzünk hazánk, városunk művelődését, jólétét s felvirágzását előmozdítani. Éljen a király! Éljen a haza! Éljen a gyulai polgárok egysége! Békési Lapok, 1878. aug. 4. 1/7. Gyula, 1878. július 28. Oláh György5 ünnepi beszéde a Polgári Kör új székházának megnyitásakor Polgárok! Midőn e nagy, s a Polgári Kör életében korszakot alkotó napon nekem jutott a szerencse, hogy egy halvány sugárral növeljem a megnyitási ünnepély fényét: nem tudom, lesz-e elég erőm méltóan kifejezést adni gondolatimnak, kifejezést adni azon örömérzelmeknek, melyek lelkemet eltöltik, látva szülőföldem, Gyula városa előhaladásának kétségtelen jeleit, látva Gyula város polgári életképességének, a szép s nemes iránti kiváló fogékonyságának, művelődésünk, társadalmi előmenetelünk iránt tanúsított nagy érdeklődésének, nemes áldozatkészségének nyilvánulását, fényes bizonyságát. Polgárok! Önök megértették a kor intő szavát, megösmerék a társadalmi 5 Oláh György (1851-1900) jómódú iparoscsaládból származó jogász. Asztalosmester édesapja különféle városi tisztségeket töltött be. O maga 1877-ben ügyvédi irodát nyitott Gyulán, 1883-ban vármegyei főügyésszé választották. Egyike a városi közélet legaktivabb tagjainak. 42