Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
A társas élet színterei - Színészek, prímások, mutatványosok
202. Gyula, 1906. október 7. Színházi tudósítás a Békésben Már nincs színházunk, de azért még mindég a színházi reminiszcenciákból élünk. Ifjabb munkatársunk még mindig epedve gondol az elmúlt cukor napokra, főszerkesztőnk pedig egy kis bosszúsággal vegyiti a színházi kellemes emlékeket. De hát, hogyisne? Mikor az ő bőrtárcáját, melyet legelrejtettebb és legmélyebb belső zsebében hordott, sokkal kevésbé hozzáférhető helyen, mint ahol az ajbis cukorkákat szokta tartogatni, napfényre hozták és horrendum diktu kiszerkesztették. Hogy ilyesminek szerkesztővel is meg kell esnie! Az igazság kedvéért el kell mondanom ennek a kiszerkesztésnek a historikumát. - Azon kell kezdenem, hogy a szerkesztő jelenléte akadálya sok mindennek. Az ő plajbásza húzza ki a Tarka képekből a legrosszabb vicceket, ő javítja ki a korrektúrában a Gyulai életet, ha valakinek a lábára akar lépni, szóval ő az, aki kesztyűt húz mindnyájunknak a kezére, s őnélküle, hej sok nyilatkozatot kellene fogalmaznunk a megsértett társadalmi béke helyreállítására. Természetes tehát, hogy az ő szigorú szerkesztői plajbászának eltűnése néha egy kis zavart csinál a redakcióbán, de nemcsak a szerkesztőség tagjai érzik ilyenkor, hogy nincs itthon a macska, hanem Dobay is, mert ő is tartogat ilyen szerkesztőmentes napokra egy-két verset dugaszban, félre ne tessék érteni, nem ő írja a verseket (ő csak számlát szeret írni és Ede-napi meghívókat), hanem vannak titkos poéták, akik nem merik a szerkesztőhöz vinni a verseket, hanem Dobay Ferit boldogítják vele. Ezeket a verseket protezsálja be ilyenkor Dobay az újságba. Hát egy ilyen szerkesztőmentes napunk volt a múlt szombaton is, amikor a szerkesztő ünnepen lévén -ss-ó3 cselekedte a Tarka képeket, s nem érezvén háta megett a szerkesztő plajbászát, megemlékezett arról a bizonyos bőrtárcáról is, melyet a szerkesztő ezüstbe vésett dedikációval kapott a primadonnától. Persze, mikor másnap a szerkesztőnk olvasta a nélküle szerkesztett lapban a kiszerkesztést, elkeseredésében mi telhetett tőle? Nem ütött botjával senkinek sem a fejére, hanem erős fogadalmat tett rá, hogy soha többet nem mutatja meg, amit színésznőktől kapni fog, és soha többet nem hagyja magára az újságot. Ez azonban mind nem segít már azon a zicceren, amit a bőrtárcával egyik váradi lapnak adtunk, amely meg is játssza a bőrtárcát, aminthogy jóvérű újságíró nem is állhatja meg, hogy ilyen jó téma mellett elhaladjon. - No, de hát az nevet, aki utoljára nevet, s azért mégiscsak a mienk a diadal. Tessék csak megkérdezni Fischl tatát,4 hogy hát ő mit kapott Haraszthy Miéitől, meg Dobsa Margittól? Nem bőrtárcát, tisztelt váradi kolléga, hanem csak anzikszkártyát, de ez az anzikszkártya szebben beszél, mint száz bőrtárca, mert azt mondja, hogy nincs olyan koszt széles Groswardeinban, mint amilyen a Komlóban volt Gyulán és a két színházi csillag azt izeni Fischli tatának, hogy ki a Komló kosztját eszi - vágyik annak szíve vissza. Ez ugyan nem rím, de igaz, s ha a váradi kolléga átjön egyszer ebédelni a Komlóba, mindjárt jobb véleménnyel lesz felőlünk. Pedig Fischl tatának is gondot okoz most egy kicsit, hogy konkurencia került. Megnyílt ugyanis a Békésmegyei Kaszinó, s ez új fényes otthonban ma lesz az első sörcsapolás. Az új kaszinót már a hét elején üzembe veszik a kaszinó tagjai, 3 Kiss László. 4 Fischl Jakab (fi 920), a Komló szálloda üzemeltetője. Békés, 1900. dec. 30. 393
