Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)

"Polgárok vagyunk…"

zik. Hisz a békítőknek egész serege támad fel, ha az intelligens ifjúság báljából meg­hívó nélkül maradt polgárok ellenmozgalmul „polgári táncvigalmat” rendeznek. Ez ellen azonban semmi kifogása nem lehet senkinek, s jogosultságát kétségbe vonni a világért sem akarjuk, világos megjegyzésével ám, ha e mozgalommal nemesebb értelembeni „polgári táncvigalom” céloztatik, s abból az intelligenciához tartozó polgártársaink minden egyéb igaz ok nélkül ki ne zárassanak. A bál címére csak így lehet jogosult, s ezt kimondjuk anélkül, hogy az intelligens s ifjúság báljának a meg­történt módon jogosultságát is kétségbe vonnánk. De nem is származhatott abból jogsérelem a panaszlókra sem, s ahogy kézműves polgártársaink intencióját ismer­jük: határozottan állíthatjuk, hogy e követelésük teljesedése nem szolgálandott más­ra, mint vagyontalanabb polgártársaink felett érzett előbbkelőségük fitogtatására s az eshetőleges meghívást pedig - mint százszor megtörtént - ismételve ignorálták volna. S ez volt mindig és így lesz... nem mindig, de addig bizonyosan, míg az anya­gi vagyont a szellemmel egy tőkének tekinteni hajthatlanságunkból nem engedünk, s pénzzel akarunk helyet küzdeni magunknak abban a társadalmi körben, melybe egyetlen út vezethet, s ez: „művelődés”, s melynek egyetlen jelszava: műveljük ma­gunkat! Békési Lapok, 1878. febr. 3. 1/4. Gyula, 1878. július 14. A gyulai Polgári Kör megnyitásának előkészítéséről A Polgári Körben serényen folynak az átalakítási munkálatok, s mint tud­juk, még e héten befejeztetnek, úgyhogy a megnyitási ünnepély még e hó köze­pén megtartható lesz. E csinos, kényelmes körhelyiségről csak az átalakítás teljes befejeztekor fogunk bővebben írni; de nem mulaszthatjuk el ez alkalommal is jelez­ni, hogy büszke lehet a derék gyulai polgárság, hogy életrevaló egylete olyan díszes, kényelmes helyiséggel bír, melynek párját hét vármegyében is hiába keresnénk, s büszke lehet a gyulai polgárság, hogy a kör érdekeit, jövőjét oly derék munkás, fáradhatatlanul tevékeny igazgató kezébe tette le, mint Kratochvill József úr. Az ő érdeme, hogy a gyulai Polgári Körnek saját háza, kényelmes szép helyisége van, hol úgy a nemesebb mulatságok, szórakozásra, mint a közművelődés s társadalmi érde­kek előmozdítására a legkedvezőbb alkalom van. Békési Lapok, 1878. júl. 14. 38

Next

/
Thumbnails
Contents