Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
Vagyon, jövedelem, státus
tisztviselőnek lenni! Minden pályán halad az életrevaló és marad az élhetetlen, csak a hivatalnoki pályán nyomorog egyformán mindenki. Munkásságát nem becsülik, mert nem mutat, nem produktív a dolga. Meggebedhetsz az íróasztalod mellett, míg észreveszik, hogy dolgozol. S míg az életben boldogulnak a nagyszájúak, téged, dacára annak, hogy beteggé aszal a munka és a lekötöttség, nem honorál senki, még elismeréssel sem. Minden paraszt az orrod alá dörzsöli, hogy ő tart téged az adóból, és te csak a lábadat lógázod a hivatalban, mert amit te dolgozol, az nem munka, te csak az eszedet töröd, nem a tenyeredet. Ha fizetőpincér lennél, négyannyit keresnél, de miután csak törvényszéki bíró vagy, elégedj meg kevesebbel is. A 17 éves hadnagyocskáknak - akinek pedig nem törik a fejét a családfenntartás gondjai - több fizetése van, mint egy nála több kvalifikációval bíró tisztviselőnek 15 évi szolgálat után, s a bőrben, könyvben, vasban, divatcikkben utazó vigécek szerencsétleneknek éreznék magukat, ha csak annyit tudnának keresni, mint egy fogalmazó, s nem is kell nagyon keresni olyan cigányprímásokat, akik három főszolgabíróval se cserélnének jövedelmet. Ezek a kiáltó igazságtalanságok régen fúrják már a magyar tisztviselői kar oldalát, s most tetőpontra hágott a keserűség a szívekben. Országszerte mozgolódnak, állást foglalnak a fizetésemelés visszaszívása folytán, s Gyulán is szépnek ígérkező gyűlést tart ma a Békés Megyei Állami Tisztviselők Köre. S ha soká tantaluszkodtatják a magyar tisztviselői kart, utoljára is megmutatja, hogy biz ő nem automata, amelybe beledobnak egy krajcárt, és kijön belőle a voks, hanem ember, mégpedig élni akaró ember. Mindezeket a legkevésbé vindikálom magamnak, hogy az új dolgokat azért mondom el, hogy vele azt a közhangulatot jellemezzem, melynek hullámai ilyen hivatalnokvárosba, mint Gyula is, elcsapnak. A jókedv hullámai úgyis ritkán csaponganak ma már, s ebben a városban mintha kihalt volna a társadalmi mozgalmak iránti kedv, sehol olyan rideg visszavonultságban nem él annyi ember, mint itt. [...]-re« Békés, 1903. nov. 15. 66. Gyula, 1905. december 3. A Gyula városi tisztviselők megélhetési viszonyai [...] Aki látja, hogy osztják ki máskor gazdag községekben is az ínségkrumplit, és milyen nagy összeget kénytelen adóban leírni a gyulai pénzügyigazgatóság az aszálykár folytán (pedig ez az elengedett adó csak nyele a veszett fejszének), annak valóban elmegy a kedve a politizálástól, és várja azt a Messiást, aki ebből a kátyúból kiemeli az ország szekerét. Ebben az általános nyomorúságban érthető, ha a gyulai rendezett tanács tisztviselőire is gondja van végre a város atyáinak, s a városi tanács a holnapi közgyűlésen proponálni fogja, hogy adjanak lakpénzt a tisztviselőknek, mert valóban abszolút állapot, hogy a gyulai tisztviselőknek eddig nem lehetett lakni sem, s 7-800 forintból kellett nemcsak megélni, soktagú családot is eltartani, s hasznos polgárokat nevelni a hazának, hanem - lakni is. 7-800 forint évi fizetést pedig sokallhat egy-két városatya, aki maga gazdálkodik a maga földjén, s akinek betermi a földje az élelmét, de ezek is gondolják meg, hogy a városi tisztviselő nem 43 A -re szignó a Békés munkatársát, Dubányi Imrét rejti. 155
