Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
Vagyon, jövedelem, státus
49/1. Gyula, 1909. május 10. Hoffmann Mihály (1852-1909) gyulai ügyvéd hagyatéktárgyalási jegyzőkönyve Hagyatéktárgyalási jegyzőkönyv Felvéve Gyulán, 1909-ik évi május hó 10. napján, dr. Márki János gyulai kir. közjegyző által, a Gyulán 1909. évi március hó 31. napján végrendelet mellett15 elhalt Hoffmann Mihály volt gyulai lakos hagyatéki ügyében - a gyulai kir. járásbíróság 1909. Ö. 68/3. sz. végzése nyomán. Jelenlévők: az alulírottak. A tárgyalás, az iratoknál fekvő kézbesítési vevények tanúsága szerint megidézett alulírott felek közbejöttével, következő eredménnyel tartatott meg: I. Örökösödési jogcím és örökösök Örökhagyó az iratokhoz hiteles másolatban csatolt, a gyulai kir. közjegyző előtt 364/1907. ügyszám alatt létrejött, nejével, Bodoky Jolánnal közösen alkotott közvégrendeletet hagyván hátra, ebben általános örököséül kinevezte: 1. özvegyét, Bodoky Jolán magánzót, lakik Gyulán, 2. gyermekét, dr. Hoffmann Károly ügyvédet Gyulán, 3. gyermekét, Hoffmann Pál ügyvédjelöltet Budapesten (VIII. Szentkirályi u. 49. I. 27.), 4. gyermekét, Hoffmann Mária Szekér Pálnét, lakik Nyékpusztán (Bihar megye), 5. gyermekét, Hoffmann Mihály, 6. gyermekét, Hoffmann Rudolf kiskorúakat [...]. II. Hagyatéki vagyon A leltárt16 felolvasás, megmagyarázás után elfogadják, s örökhagyó hagyatékát következőleg állapítják meg: A) Cselekvő állapot: 1. Ingókban: a leltár 1-14. tétele szerint 175 K 2. Értékpapírokban: a 1. 15-19. tétele szerint 620 K 3. Ingatlanokban, éspedig a) a gyulai 5545. számú telekkönyvi, 2352. helyrajzi számú beltelkes ház B. 2. rendszámú fele; b) ugyanott felvett 2349. helyrajzi számú beltelkes ház B. 2. rendszámú fele _______4400 K Eg yütt: 5 195 K 15 Hoffmann Mihály végrendelete Márki János közjegyző előtt lett felvéve Gyulán, 1907. aug. 9-én. A végrendeletet a gyulai kir. járásbíróság 1909. ápr. 13-án hirdette meg. BéML VII. 154. Márki János gyulai közjegyző iratai. 14. kútfő, 364/1907. 16 Hoffmann Mihály hagyatéki leltárát 1. 49/2. sz. dokumentum. 122