Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
Vagyon, jövedelem, státus
B) Szenvedő állapot a leltár II. 1-6. tétele szerint 9 900 K s így tiszta hagyaték nincs, ellenben hiány: 4705 K III. Egyezség 1. Kijelentik mindenekelőtt a megjelent érdekeltek, illetve képviselőjök és ügygondnok, hogy örökhagyónak fent körülírt végrendeletét az alábbi módosítással elfogadják, minélfogva 2. kérik a fent megállapított hagyatékban örökhagyó végrendeleti általános örököséül özvegyét, Bodoky Jolánt, továbbá gyermekeit, dr. Hoffmann Károly, Hoffmann Pál, Hoffmann Mária Szekér Pálné nagykorúakat, Hoffmann Mihály és Hoffmann Rudolf kiskorúakat bíróilag elismerni, 3. a természetben megtartott ingókat, értékpapírokat, valamint az ingatlan- hányadot, tekintettel arra, hogy nagykorú örökösök, név szerint dr. Hoffmann Károly, Hoffmann Pál és Hoffmann Mária Szekér Pálné a hagyaték iránt támasztható igényekre nézve magukat kielégítettnek tekintik, mert Károlyt és Pált kitaníttatták, Máriát pedig társadalmi állásához mérten kiházasították, s így a hagyatékhoz igényt nem tartanak, kiskorú örökösök, Hoffmann Mihály és Hoffmann Rudolf képviseletében ezek ügygondnoka, dr. Follmann János gyulai ügyvéd pedig kijelenti, hogy miután örökhagyó özvegye, Bodoky Jolán a néhai atyja17 után örökölt, mintegy 16 000 korona értékű vagyonát, részint örökhagyóval a közös háztartásban emésztették fel, részint pedig a gyermekek nevelésére fordították, s jelenleg is az özvegy a gyermekeket tartja s nevelteti, s mindennel ellátja; ekként a kiskorúak képviseletében a hagyatékhoz igényt nem tart, tekintettel végül arra, hogy özvegy a hagyatéki terhek viselését magára vállalja, végrendeletileg is biztosított 16 000 korona követeléséről pedig lemond, s illetve ezt a hagyaték ellen nem érvényesíti; az esetben, ha az egész hagyaték neki adatik át teljes tulajdoni joggal, végrendeleti öröklés, s illetve egyezség jogcímén egyedül örökhagyó özvegye, Bodoky Jolán részére bíróilag átadni, és 4. az ingatlanhányad tulajdonjogának örökhagyó özvegye, Bodoky Jolán (a felerészben B. 3. rendszám alatt már tulajdonosul bekebelezett) javára leendő telekkönyvi bekebelezése iránt a kir. törvényszék telekkönyvi osztályát megkeresni azzal, hogy ezek szerint most már a jelzett telekkönyvi ingatlanok egészben őt, Bodoky Jolánt illetendik tulajdonul. 5. Végül kérik a jegyzőkönyvet az 1880. évi LI. törvénycikk18 16. §-án alapuló díjért 2 példányban lemásolni. 6. Kijelenti örökhagyó özvegye, Bodoky Jolán, hogy a fentebbi egyezség gyámhatósági jóváhagyása esetén végrendeletileg biztosított holtig tartó haszonélvezeti jogát nem érvényesíti. IV. Kiskorúak s vagyonkezelés Ügygondnok kéri a fenti egyezségnek gyámhatósági jóváhagyását, mivel a végrendeletben foglaltakról, de különösen arról, hogy az özvegy 16 000 korona értékű vagyont örökölt, s azt örökhagyóval együtt háztartásra s gyermekeik nevelésére fordították, közvetlen tudomással bír. 17 Bodoky Károly (1814-1868) mérnök. 18 Az 1880. évi LI. te. a királyi közjegyzők díjairól rendelkezik. 123