Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)
Dokumentumok - A szeghalmi járásra vonatkozó iratok
Az előterjesztett forradalmi bizottság tagjainak a névsorát a nagygyűlés nem fogadta el, Varga Sándor volt csendőrőrmester kijelentette, hogy Ok nem fognak a kommunistákkal dolgozni, nekik van egy listájuk és ők azokat az ellenieket fognak megválasztani, ezen a listán az ő neve is szerepelt, ebbe a listába belekerültek az osztályidegen elleniek, a megválasztott, az un. forradalmi bizottság tagjai közé került Dr. Adamkovics Ágoston ügyvéd, Lehoczki István fogtechnikus, Karkus Pál szabó ktsz. dolgozója, Vancsik István önáló kisiparos (cipész), Varga Sándor csendőrőrmester, Marosi Imre csendőr, Horváth Rezső kulák, Král Lajos jobboldali szociáldemokrata, Lakchata István kupec kulák, Kajos Ferencz és más hasonló, osztályidegen elletnek1. Dr. Adamkovics Ágoston, az un. forradalmi bizottságnak a vezetője, aki jó fiúnak mutatta magát és közben, ahol csak lehetett, uszított a népi demokrácia ellen, vezető pártfunkcionáriusok és a becsületes dolgozók ellen, de nem maradtak el mögötte Lehoczki István fogtechnikus és Karkus Pál szabó ktsz. dolgozója, akik sztrájkra buzdították a dolgozókat, és igen nagy szerepet játszottak a forradalmi bizottságban. Dr. Adamkovics Ágoston tevékenysége a következőkben mutatkozott meg, uszítás a Szovjetunió, annak a hadserege ellen is, kijelentette, hogyha szovjet csapatok bejönnek a községbe, O lesz az első, aki ellen áll még az élete árán, az Ő szabadságukat meg fogja védeni, nem akarta elismerni a Kádár Kormányt. Az O vezetése és irányítása alatt megalakították a népbíróságot, mely osztályidegen elleniekből tevődött össze, ennek a bíróságnak az lett volna a feladata, hogy a listára összeállított kommunistákat és becsületes dolgozókat kivégezte volna2. O adta ki, hogy a pártfunkcionáriusokat szedjék össze és hozzák be a tanácsháza 15. számú irodájába és a Lachata kupec félék ott tartották fogva, és kihallgatták őket még éjszakának idején is. A nemzetőrség szervezésben vezető irányító szerepet Král Lajos jobboldali Szociáldemokrata (igen nagy szerepet) végezte, O lett a nemzetőröknek a parancsnoka és mindent elkövetett, hogy az O szerepét és az O utasításait a nemzetőrök hajtsák végre. O adta ki az utasításokat, hogy mikor, melyik kommunistát kell behozni, segítő társa Varga Sándor csendőrörmester, Marosi Imre csendőr, Lachata István kulák3. Ők a közbiztonságról és a rendről beszéltek, azonban a község dolgozói előtt leleplezték az ellenforradalmi tevékenységükéi, akor amikor a község becsületes dolgozók legjobbjait meghurcoltatták. A forradalmi bizottság megállapítása után, mindjár másnap hozzá látott a munkához, a végrehajtó bizottságnál eltávolította a vb. elnökh., általános előadót, egy pénzügyi csoport dolgozóját és egy hivatal segédet, a vb. elnökh. Kajos Ferenczet, forradalmi bizottságnak a tagját tették. Továbbá a bélyegzőkből kivagdosták a köztársasági címereket. És a forradalmi bizottság kezébe vette a községnek az irányítását, az Ő szavuk volt a döntő. Több állások betöltésére nem történt a sor, mert a szovjet csapatok bevonulása véget vettet az Ő elgondolásuknak. Az un. forradalmi bizottság A Magyar Kommunista Párt székházába, az Ő általuk megválasztott Kajos Ferenc vb. elnök vezetésével behatoltak a Párt- szervezetbe, követelték a párttagok névsorát, a vörös zászlókat és címert leszedték. A párt székházból elvették a rádiót és a párttagok névsorát, és annak alap381