Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)

Dokumentumok - A szeghalmi járásra vonatkozó iratok

ján összeállították, hogy mikor és melyik időben melyik kommunistát fognak kivégezni4 Október 30-án az un. forradalmi bizottság felhívta a termelőszövetkeze­teket, hogy minden termelőszövetkezetben meg kell alakítani a forradalmi bi­zottságot. Egyben kijelentették, hogy Rákosi és Gerő krompomitált vezetőket nem lehet beválasztani és mint azokat, akik a népidemokrácia mellett foglalnak állást. Ennek következtében október 30-án a helyi Haladás tsz-ben összeült a tagság, hogy válaszon meg a forradalmi bizottságot, ezen az összejövetelen jelen volt Vancsik István, az un. forradalmi bizottság elnöke, Horváth Rezső kulák. A tsz. tagság kijelentette, hogy nekik meg felel a régi vezetőség, Ok nem választanak új vezetőséget, ők meg vannak elégedve a régi vezetőkel. Horváth Rezső kulák nem hagyta jóvá a tagságnak a döntését, hanem követelte az el­nöknek a leváltását mondván, hogy az Rákosiszta és helyébe Kovács György Horthista tisztet javasolta, és ő lett beállítva mint új elnök. A községünk területén a zűrzavaros időkben elégi vontatottan halad az adó befizetés. A tsz-ben nem történtek jelentősebb károk. Községünk területén bomlasztó, hangadó munkában nagy szerepet vitt Karkus Pál, szabó KTSZ. egyik dolgozója, aki követelte a szovjetcsapatok ki­vonulását és többpártrendszert, a Kádárkormány leváltását és követelte a Nagy Imrét a kormány élére. A Megyei KTSz. Békéscsabán tartották egy gyűlést, mely minden községből jelen volt egy dolgozó, Tótkomlós községből Karkus Pál forradalmi bizottsági tag volt jelen, aki követelte, hogy szüntesék meg a munkát mind addig, amíg szovjet csapatok nem vonulnak ki az országból. Ő szervezte a községünkben a sztrájkot. Továbbá Karkus Pál szervezte a közsé­günkben a decemberben lezajlott nématüntetést. A szovjetemlékmű ledöntésében vezető szerepet játszottak Szokol Mi­hály, Malya János, Malya Pál, Deák János, Luka András, a nevezettek diszitáltak5. Végrehajtóbizottság a rend visszaállításában a legnagyobb segítséget a szovjet hadseregtől, az ujjonan megalakult MSZMP, helyi szervezetétől, a kar­hatalomtól kapta, november 4-én Kajos Ferencz kivételével, aki mint vb. elnök lett beállítva, a forradalmi bizottság tagjai el lettek távolítva a tanácsházából. Losjak Pál vb.elnökh. Tisztázat, eredeti s. k. aláírással és a községi vb pecsétjével. — BéML BM. Tan. VB. - 30311957. - A szöveget, a központozást és néhány egyértelmű elírást kivéve, nem korrigáltam. A bosszút szomjazó, elfogult, a kádári MSZMP-s akkori „elemzést” szolgai­an másoló jelentés párja az 1957-ben Rocskár János által írt gyalázkodó, Tótkomlósi ellenforradalom című füzet, amit Tótkomlós MSZMP bizottsága és a tanácsi vb adott ki. E szerint „Adamkovics és társai” (horthysták, volt csendőrök, tőkések stb.) a régi rendet kívánták vissza; a forradalmi tanácsra letett esküt hitlerista szövegnek minősítette a szerző. A füzet szerint a forradalmi tanács tagjai csupa népellenes, tőkés restaurációt kívánó elemek voltak, s maga Adamkovics is egy célt akart elérni: felesé­382

Next

/
Thumbnails
Contents