Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)

Dokumentumok - A sarkadi járásra vonatkozó iratok

a magántulajdon védelmét, bevetette a szövegbe a magántulajdon védelmét is, és így a járási osztály s a szarvasi rendőrőrs tagjai I. r. Szarvasi György vádlott jelenlétében az esküt le is tették. Ezt megelőzően I. r. Szarvasi György vádlott, mint karhatalmi parancs­nok azt is közölte a járási osztály vezetőjével, hogy az a két személy (Nagy Bá­lint és Uhrin Pál), akiknek az eltávolítását a 28-i gyűlésen követelték, ajánlatos lesz, ha valóban elmennek Szarvasról, már csak a saját érdekükben is, s így a já­rási osztály vezetőjének közbejárásával a fenti két személyt valóban elhelyezték nyomban Szarvasról. I. r. Szarvasi György vádlott a már említett módon nemcsak a rendőr­séget vette hatalmában [így] és ellenőrizte munkájukat, hanem a honvéd-ki­egészítő parancsnokságot is alája tartozónak tekintette, ugyanis október hó 28. napjától november hó 2. napjáig, ott is több alkalommal megjelent, s ott ezt akként fejezte ki, hogy annak vezetőjével közölte, hogy mint fegyveres testület tagjai ők is neki vannak alárendelve. Mivel a honvéd-kiegészítő parancsnokság vezetője ezt nem akarta tudomásul venni, Szarvasi György másnap egy Békés megyei sajtót mutatott fel a kiegészítő parancsnokság vezetőjének, mellyel bi­zonyítani kívánta az általa mondottakat, majd hozzátette, hogy akinek ez nem tetszik, mehet a picsába. Egy másik alkalommal a honvéd-kiegészítő parancsnokságon meglátta, hogy a szekrényben Marxista Leninista [így] könyvek vannak, mire olyan ki­jelentést tett, hogy azokat el kell onnan [így] tüntetni, olyan szennyirodalmat nem lehet ott megtűrni. Jóllehet I. r. vádlottnak tudható be az, hogy még aznap a nemzetőrség tagjai közül egynéhányan ott megjelentek, azon szekrényben le­vő könyvek nagy részét széttépdesték és elégették. I. r. Szarvasi György vádlott, bár szerinte sem Magyarországon, sem Szarvason nem volt ellenforradalom, mégsem látta személyi biztonságát biz­tosítottnak, ugyanis a honvéd-kiegészítő parancsnokságtól fegyvert követelt a saját részére, mivel nem kapott, megtudta, hogy Dékánynak, a volt járá­si DISZ-titkárnak van egy pisztolya, ezért közölte a járási osztály vezetőjével, hogy ő azt el fogja venni attól. Meg is jelent annak lakásán két rendőr kísére­tében, aki oda is adta a pisztolyt Jónás nevű rendőrnek, aki viszont átadta I. r. Szarvasi György vádlottnak, mely pisztoly 3-4 napig volt I. r. vádlottnál, amit Békésszentandráson, ott szolgálatot teljesítő rendőrnek leadott, amikor Győrbe mentek. I. r. Szarvasi György mint a fegyveres testületek parancsnoka ugyancsak október hó 28. és november hó 2. napja közötti időkben, pontosan meg nem határozható napon tudomást szerzett arról, hogy a szarvasi Vasipari Ktsz-ben nem akarják kitenni a zászlót, így ott ugyancsak megjelent, felelősségre vonva az ottani vezetőket a zászló ki nem tétele miatt. Ekkor az ott lévő egyik személy érdeklődött vádlottól a kiléte iránt, amikor is a vádlott azt közölte vele, hogy „én vagyok a város parancsnoka”. Majd, amikor mutatták neki a zászló vörös színű oldalát, elállt szándékától, mondva, hogy inkább csak hagyják bent, azon­ban arra felhívta a figyelmüket, hogy a zászlóba hímezett címert bontsák ki ab­ból. I. r. Szarvasi György vádlott tevékenységéhez tartozik az a körülmény is, hogy október hó 28. napján megválasztatta magát a községi ún. forradalmi bi­324

Next

/
Thumbnails
Contents