Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)

Dokumentumok - A sarkadi járásra vonatkozó iratok

zottság elnökének, ami azt jelentette, hogy a községi tanács, mint helyi államha­talmi szerv, működése megszűnt, mint forradalmi tanács elnöke ő vette kezébe annak irányítását. 1956. október hó 30. napján tartották az első forradalmi tanács ülését [így], melynek tagjai voltak több osztályidegen személyek, de voltak benne egy­szerű dolgozók is, sőt kommunista, volt MDP-tagok is. Természetesen ez utób­biaknak nem volt lehetőségük álláspontjukat kifejteni, vagyis nem volt szavazati joguk, mivel azt nem is merték abban az időben kinyilvánítani. Többek között tagja volt II. r. dr. Csicsely Mihály vádlott is. Ezen az ülé­sen lett megválasztva I. r. Szarvasi György vádlott a forradalmi tanács elnöké­nek, majd ezen az ülésen az arról készült jegyzőkönyv tanúsága szerint jelentet­te be II. r. dr. Csicsely Mihály vádlott, hogy az MDP megszűnt, ezentúl min­den párt szabadon szervezkedhet és tarthatja meg gyűléseit. Itt jelentette be I. r. Szarvasi György vádlott, hogy a községi tanács végrehajtó bizottságának műkö­dése megszűnt, ezután a község életének irányítását a forradalmi tanács vette a kezébe, s minthogy a község életének irányításában olyan ügyek intézése is elő­fordul, amelyekhez jogi érzék és szaktudás is kell, kérte a forradalmi tanácsot, hogy az ilyen ügyek intézésére II. r. dr. Csicsely Mihály ügyvédet kérje fel, ami meg is történt, és a jelen lévő II. r. dr. Csicsely Mihály vádlott azt el is vállalta. Ezen az ülésen döntöttek, illetve hoztak többek között olyan javaslatot, miszerint a forradalmi tanács mondja ki, hogy Harmati Pál, a községi tanács begyűjtési hivatalvezetője, Szűcs Jánosné, Nagy Bálintné begyűjtési hivatali dolgozók, Gombár János lakásügyi előadó, Paulik Pál, Frankó Pál és Farkas János pénzügyi dolgozók és Gráfik Pál vb-elnökhelyettes azonnali elbocsátását, s egyben kimondotta azt, hogy Litavecz István járási tanácsi dolgozó elmozdítá­sára javaslatot tesz a járási forradalmi tanács felé. Ez az ülés mondotta ki, hogy Harmati Pál községi begyűjtési hivatalvezetőt bíróság elé állítják, mivel szerin­tük önhatalmú intézkedésével az egyéni parasztságot, de a községet is megkáro­sította.5 Ezen az ülésen II. r. dr. Csicsely Mihály vádlott általa előre megszövege­zett álhazafias, egyszerű emberek lelkére [így] látszólagosan tetszetős szöveget olvasott fel, melyet ügyvédhez méltóan igen ügyesen, kivált egyszerű ember ré­szére nem felismerhető módon, szövegezett meg, azonban nyilván ellenséges érzületből, ami kitűnik abból is, hogy a tárgyaláson általa ismét beadott máso­latból is kitűnik akkor, amikor azt említi, hogy a „elmúlt 12 év alatt a gazdaság felemelkedésének gyors üteme sokszor súlyos teherként nehezedett vállainkra, de új gazdasági perspektívák nyílnak, új gazdasági élet veheti kezdetét”. Nyil­ván e mondat utóbbi részében minden nehézség nélkül fel lehet fedezni azt a célzást, hogy új társadalmi rendszert akarnak kialakítani, ami azt jelenti, hogy megdöntik a munkásosztály hatalmát, és a régi tőkés társadalmi rendszert fog­ják visszahozni. [...] [...] I. r. Szarvasi György vádlott 1956. november hó 2. napján tartott forradalmi tanácsülésén jelentette be azt, hogy Győrből Orosházán keresztül egy távmondat érkezett, miszerint 3 tagú küldöttségnek Győrbe kell menni az ellenforradalmi tanácshoz és közölte a forradalmi tanács tagjaival, hogy a járá­si forradalmi tanács őt, IV. r. Lustyik Jánost és Kiss Béla nevű személyt bízott meg, azonban utóbbi személyében változás történt, mivel az nem volt hajlandó 325

Next

/
Thumbnails
Contents