Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)
Dokumentumok - A sarkadi járásra vonatkozó iratok
A gyűlés a szózat [így] eléneklésével fejeződött be, a felhívásnak megfelelően valóban 40-50 főnyi személlyel I. r. Szarvasi György a járási honvéd-kieg. parancsnoksághoz ment, ahol annak vezetőjétől követelte, hogy őt bízza meg a nemzetőrség parancsnokának, s a nemzetőrség tagjait fegyverrel lássa el. A honvéd-kiegészítő parancsnokság vezetője látva, hogy az ott lévők között nem kis számban vannak nemkívánatos, osztályidegen, főleg kulák személyek, ezért a fegyveradás alól különböző körülményekre hivatkozva kitért. Ellenben átküldötte őket a járási kultúrházba, hogy ott szervezzék meg a nemzetőrséget, hogy annak mikéntjéről tudomást szerezzen, egyik beosztottját is át- küldte, ahol azután I. r. Szarvasi György azzal összeíratta a jelentkezőket, majd közben áthívatta a BM szarvasi járási osztályának vezetőjét, akivel, mintha régebb időtől fogva legjobb barátságban lenne, letegezte, „szervusz, én is főhadnagy vagyok” kijelentéseket tette, majd azzal azt közölte, hogy megválasztották a nemzetőrség parancsnokának, amit csak úgy lesz hajlandó ellátni, ha együtt fognak dolgozni. Jóllehet vádlott ezt úgy értette, hogy a járási osztály vezetője az ő utasításait fogja betartani, nem fog ellentétesen dolgozni. A járási osztály vezetője, Urvai György egyik ismerősét ez alkalommal ott elvtársnak szólította, amit I. r. Szarvasi György vádlott polgártárs megszólításra igazított ki. Tény az, hogy I. r. Szarvasi György ezen nap nem kapott a nemzetőrség részére fegyvert, majd csak a második nap, többszöri felhívása után adtak a nemzetőrség tagjainak fegyvert, azonban I. r. Szarvasi György vádlott ekkorra már a nemzetőrségbe jelentkezett becsületes dolgozó személyeket és kommunista párttagokat mint „nemkívánatos személyeket” a nemzetőrségből eltávolította. I. r. Szarvasi György vádlott 1956. október 28. napjától 1956. november hó 2. napjáig, míg Győrbe el nem ment, többi vádlott társával több alkalommal megjelent a BM járási osztályán, majd a honvéd-kiegészítő parancsnokságon is, miután magát 1956. október 28. napján megválasztatta a karhatalmi testületek, tehát rendőrség, honvéd-kiegészítő parancsnokság és nemzetőrség parancsnokának, és ilyen minőségben több alkalommal ellenőrizte azok munkáját. Egy ilyen alkalommal, amikor a BM járási osztályán volt, megtiltotta a járási osztályon az elvtárs megszólítást, majd egy másik alkalommal azt az utasítást adta a járási osztály vezetőjének, hogy hallomása szerint a kommunistáknál fegyver van és azt azoktól szedje el. Egy másik alkalommal ugyanott kijelentette, hogy ha megtudja, hogy valamelyik rendőr, mint párttag valamelyik kommunista pártszervezethez be fog menni és ott közli a rendőrségen történteket, akkor a népet fogja rájuk uszítani. I. r. Szarvasi György vádlott nem látva biztosítottnak, hogy a parancsnoksága alá tartozó rendőrség és kiegészítő parancsnokság valóban az ő céljainak megfelelően fog dolgozni és fogja azt elősegíteni, így kötelezte ezen szervek vezetőit, hogy tagjaival az ún. forradalmi tanácsra esküt tegyenek le. A járási osztály vezetője nyilván húzta, halasztotta az eskü letételét, mire I. r. Szarvasi György vádlott többszöri érdeklődése után azt közölte vele, hogy ha nem fogják letenni az esküt, a népet fogja a rendőrségre uszítani, aminek nyilván nem lesz jó vége. Ennek hatására a járási osztályon az ottani dolgozók közül megszerkesztettek egy esküszöveget, mely az iratok közt elfekszik, majd szóltak I. r. vádlottnak ennek megtörténtéről. I. r. vádlott nem látva azonban biztosítva 323