Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)

Dokumentumok - Az orosházi járásra vonatkozó iratok

Amíg Buzi az őrsre érkezett, addig I. terhelt és csoportja között felvető­dött annak a gondolata, hogy a járás területéről össze kellene szedni a pártfunk­cionáriusokat. Ennek érdekében I. terhelt már elrendelte a közeli tsz gépkocsi­jának az előállítását is, amit azonban a közben ott megjelenő Buzi leállított. így csupán egy személyt: Törőcsik Pál pártbizottsági tagok vitték be a rendőrőrsre a nemzetőrök, ahol I. terhelt jelenlétében kihallgatták és bántalmazták is, később azonban mégis hazaengedték nevezettet. [így.] Mialatt ezek történtek, olyan hírek hallatszottak, hogy Békéscsabáról kar- hatalmisták és szovjet csapatok fognak kijönni a rend helyreállítására. Ekkor terheltek arra az álláspontra helyezkedtek, hogyha a karhatalom jön, jó lenne, ha intézkedését a tömegtüntetéssel megakadályoznák, ezért I. és II. terhelt fegyveresen kimentek a helyi cukorgyárba, és ott követelték a gyár le­állítását és a munkásoknak éjjeli tüntetésre való küldését a szovjetek ellen. Itt a vezetők ennek szilárdan ellenálltak, erre I. és II. terheltek közvetlenül az egyik üzemrészbe mentek ki, ahol agresszív fellépésükkel sikerült is a répaúsztatót leállítaniuk. A munkások azonban nem voltak hajlandók a teljes leállásba bele­menni, mert tudták, hogy az nemcsak hatalmas anyagi veszteséggel jár, hanem könnyen a gyár felrobbantását is eredményezheti. A kérdéses répaúsztató leállí­tása mintegy 3-4000 Ft kárt okozott a népgazdaságnak. Ezt megelőzően terheltek megbeszélték, hogyha a szovjetek, vagy a kar­hatalom jön, harangozni fognak. Ezért III. terhelt meg is szerezte a toronykul­csot és amikor az éjfél utáni órákban valóban jöttek a szovjetek, a harangokat félreverte, de a tömeg a megbeszélt tüntetésre mégsem jött elő. Miközben a szovjet csapatok megérkeztek, I. és II. terhelt elhagyták a cukorgyárat és indultak befelé a városba. Útközben összetalálkoztak Berente Antalné rendőr százados feleségével [így] és két rendőrrel, akiket megállítottak géppisztolyukat rájuk fogva és érdeklődtek, hogy hová mennek? Amikor azok közölték, hogy az egyik rendőrtisztet mennek felkölteni, mert ismét megindul a rendőri szolgálat, I. terhelt rájuk kiáltott, fegyverét rájuk fogva, fegyverhasz­nálattal fenyegetőzött, ha nem mennek haza. Erre azok hazamentek, dolguk végezetlenül. Ilyen előzmények után, a karhatalom és a szovjet egységek a rendet hely­reállították, a fegyveresek egy részét letartóztatták, más részük széjjelfutott és fegyverüket is magukkal vitték. Majd utána a hajnali órákban ismét megindult a rendőrség élete. December 7-én azután, a szabadlábon maradt ellenforradalmárok újabb tüntetésbe kezdtek, amikor is a tüntető tömeg újból a rendőrség elé ment és azt újólag feldúlták és lefegyverezték. Ezzel ki akarták kényszeríteni a letartóztatott és Békéscsabára szállított ellenforradalmárok elengedését. Ennek a tüntetésnek során a rendőrség több tagját bántalmazták is. Pékár századost pedig újból le­tartóztatták és megkínozták. A megmozdulás ezen szakaszában terheltek, III. és VIII. terhelt kivételé­vel nem vettek részt, hanem már előzetes részben [így] letartóztatásba kerültek, részben eldobták, vagy beadták fegyvereiket. Ezen felül csupán II. terhelt vett részt ebben a tömegmegmozdulásban akként, hogy meglátva, hogy a tüntető tömeg által súlyosan bántalmazott Berenténét mentőkocsival akarják beszállíta­ni a kórházba, mire ő az asszonyt felismerve, durván szidalmazni kezdte, leköp­232

Next

/
Thumbnails
Contents