Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)
Dokumentumok - Az orosházi járásra vonatkozó iratok
hátsó gondolattal, hogy ily módon kierőszakolják a tsz-ek erőszakos felbomlását, a földek kiosztását és más ellenforradalmi követeléseiket is keresztülvigyék. Ezen a gyűlésen több száz fős tömeg vett részt, köztük I., II., III., IV, V terhelt és még mások is. Itt több felszólalás is elhangzott és a gyűlés légköre mind fenyegetőbb és fenyegetőbbé vált. A gyűlésen egyébként a tervezett „föld- osztás”-ban nem tudtak ugyan megegyezni, de viszont a kormányellenes hangulat igen kiéleződött. Ezen a gyűlésen felszólalt többek között I. terhelt is, aki közölte a résztvevő, egyébként is felzaklatott tömeggel, hogy Békéscsabán tömegtüntetés most volt, a néphadsereg katonái is szétmentek. Egyben javasolta a résztvevőknek, hogy vívják ki politikai jogaikat, majd ezt a katonák - mármint ők, akik jogtalanul hazajöttek - fegyverrel fogják alátámasztani. A tömegben ekkor már felvetődött a rendőrség lefegyverzésének gondolata is, ami terhelt gyújtó hangú szavai után mindjobban úrrá lett a tömegen és most már határozottan követelték azt is, hogy fegyverezzék le a rendőrséget. Ekkor a tömeg, élükön a katonákkal - akik között az említett terhelteken kívül még más katonák is részt vettek, de akiknek kiléte egyrészt nem volt megállapítható, másrészt ez ügyben jelentős szerepük nem is volt -, megindult a rendőrőrs felé. A tömeg másik része a városi pártbizottság, illetve a városi rendőrkapitányság felé nyomult. Az említett terheltek a tömeg zömével, ami több száz főt tett ki, a rendőrőrs felé mentek, ahol a tömeg hangulata már erősen izzó volt. Az őrs parancsnoka előbb ellen akart állni oly módon, hogy közölte, miszerint csak a küldöttekkel hajlandó tárgyalni. Erre a tömeg nagy zűrzavar és lárma közepette Jenei Andor terhelt nevét kiáltozta, mivel őt már a beszéde következtében megismerték. Utána megválasztották II. terhelt Sajti Gábort is küldöttnek. De ugyanakkor behatolt az őrsre ilyen címen Podobni János III. terhelt és Széplaki János IV. terhelt is. Ezután nevezettek az ajtó előtt előbb alkudozni kezdtek az őrsparancsnokkal, mert az azzal a követeléssel lépett fel, hogy hajlandó a fegyvereket átadni, engedve a tömeg követelésének, ha a rendőrök is az őrsön maradhatnak további szolgálatteljesítés céljából. I. terhelt ezt a kívánságot is a tömeg felé közvetítette, amikor pedig ezzel szemben helytelenítő hangok hallatszottak, ő volt az, aki a tömeg haragjával fenyegetőzve, követelte az őrsparancsnoktól, hogy azonnal intézkedjék a fegyverek átadása iránt. Sőt abba sem volt hajlandó belemenni, hogy legalább az őrsparancsnok az őrsön maradhasson. Viszont a rendőrök azon utolsó kikötését, ha fegyverüket átadják, szabadon elvonulhatnak, I. terhelt nem ellenezte. Ezután megkezdődött a fegyverek átvétele, mely erősen zavaros állapotok közepette ment végbe. Ugyanis ekkor a tömeg egy része már az őrsre is beszivárgott és így a fenyegető hangulat még inkább nőtt. I. terhelt ekkor határozottan átvette a vezetést és intézkedett, hogy a rendőrök fegyvereiket adják le. Ennek megtörténte után egy TT pisztolyt nyomban magához vett, azt csőre töltötte és lódenkabátja zsebében helyezte el. (Ugyanis Jenei hőr. vádlott katonaruhája fölött civil lódenkabátot viselt.) Amint a rendőrök fegyvereiket lerakták, a jelenlévők, köztük I., II. terhelt 229