Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)

A megyei bíróság szerint ifj. Zoltán Gábor I. r. vádlottnak az a tevékeny­sége, hogy a pártgyűlés jegyzőkönyvét fegyveresen akarta elvinni, hogy a ta­nácsházán Szekeres Károlynéra támadt és ott kommunista mivolta miatt sérte­gette, megvalósítja a BHÖ 2. pont b) alpontja alá eső népi demokratikus ál­lamrend elleni izgatás bűntettét, az a cselekménye pedig, hogy a tsz feloszlását szorgalmazta, a BHÖ 31. pont a) alpontjában meghatározott termelőszövetke­zet elleni izgatás bűntettét valósítja meg. Komáromi László II. r. vádlott azzal, hogy Kiss Imre ellenforradalmi tanács elnökének [így] bejelentette, amely szerint Szekeres Károlynénál fegy­ver van, a BHÖ 2. pont b) alpontjába meghatározott népi demokratikus állam­rend elleni izgatás bűntettét, a tsz elleni tevékenysége pedig a BHÖ 31. pont a) alpontja alá eső, termelőszövetkezet elleni izgatás bűntettét valósítja meg. Laurinyecz Mátyás III. r. vádlott tsz-ellenes tevékenysége szintén a BHÖ 31. pont a) alpontja alá eső termelőszövetkezet elleni izgatás bűntette alá esik. Szűcs Gábor IV r. vádlott azzal a tevékenységével, hogy a kommunisták őrzésénél fegyveresen részt vett, a BHÖ 2. pont d) alpontjába ütköző állampol­gári szabadság elleni izgatás bűntettét, míg a tsz-ellenes tevékenysége a BHÖ 31. pont a) alpontja szerinti termelőszövetkezet elleni izgatás bűntettét valósít­ja meg. A megyei bíróság a vád szerinti BHÖ 1. pont 2. bekezdése alá eső népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntette helyett a fenti bűntettekben állapította a vádlottak bűnössé­gét, mivel tevékenységük ezeket a bűntetteket valósítja meg. Ifj. Zoltán Gábor és Komáromi László vádlottak bűnösségét abban meg­állapítani nem lehetett, hogy a november 1-jei vezetőségi ülés összehívása előtt több tagot éjjel felkerestek azért, hogy a tsz-ből lépjenek ki. Erre bizonyíték nem merült fel. Benkő Pál tanú is csak hallotta ezt. Erre pedig tényállást meg­állapítani nem lehetett. A megállapítottakon felül nem nyert bizonyítást az egyéb vádirati tényállítás sem. A büntetés kiszabásánál a megyei bíróság ifj. Zoltán Gábor vádlottnál súlyosító körülményt nem észlelt. Enyhítőnek vette részbeni beismerését, bün­tetlen előéletét, családos állapotát, rokkantságát, és azt, hogy jó munkát vég­zett. Komáromi László II. r. vádlottnál a családos állapotát. Laurinyecz Mátyás III. r. vádlottnál négygyermekes családos állapotát, büntetlen előéletét, műtét után visszamaradt csökkent munkaképességét. Szűcs Gábor IV r. vádlottnál enyhítőnek vette a családos állapotát és a felesége betegségét. A fenti bűnösségi körülmények mellett a társadalmi veszélyességhez iga­zodó, rendelkező rész szerinti büntetéseket szabta ki a Btá. 51. § 2. bek. d) pontjában foglalt enyhítő rendelkezés alkalmazásával. A bűncselekmény jellegénél fogva ifj. Zoltán Gábor I. r. és Komáromi László II. r., valamint Laurinyecz Mátyás III. r. vádlott az állampolgári egyes

Next

/
Thumbnails
Contents