Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)

forradalmárok felgyújtottak. Az égő tankból három szovjet katona mászott ki. Ezekre a katonákra az ablakokból tüzet nyitottak. Maga vádlott is géppiszto­lyával egy sorozatot lőtt ki, célzott lövéssel, a szovjet katonák felé. Mindhárom katona a helyszínen meghalt. 1956. október 25-e körül vádlott a Corvin közbe ment, s az ott lévő társaival együtt parancsnokot választottak, majd kisebb csoportokra oszlottak, minden csoport élére egy vezetőt választottak. Annak a csoportnak, melyhez vádlott tartozott, Kothencz István erzsébeti lakos lett a vezetője. Az október 25-ét követő időben vádlott a Corvin közben és a Práter utcai iskolában tanyá­zott, ahol élelmet is kapott, esetenként úgynevezett járőrszolgálatban vett részt, amelyeknek a célja igazoltatás volt, nyilvánvalóan azonban az AVH volt tagjait és más, a rendszert védelmező személyeket kerestek. Arra nincs adat, hogy az a csoport, amelyben vádlott vett részt, letartóztatást, bekísérést special [így] fo­ganatosított volna. 1956. november 4-én a Kilián laktanyában, valamint a Corvin közben és a Práter utcai iskolában tartózkodó ellenforradalmárokat riadóztatták. Vádlott két társával, akik közül az egyik Kothencz István volt, a másik pedig egy isme­retlen személy, a Horváth Mihály téren lévő egyik lakóházba ment, ahol [az] egyik ablakban fegyverrel tüzelőállást foglaltak el abból a célból, hogy az arra menő karhatalmi erőkre és szovjet csapatokra tüzeljenek. Azonban, miután aznap ebbe az irányba senki sem jött, így tűzharcra nem került sor. Másnap, novem­ber 5-én vádlott és társai helyüket elhagyták, és a Horváth Mihály tér közelé­ben, egy lakóház pincéjében töltötték az éjszakát. Másnap, november 6-án vádlott és társai fegyveresen a Dobozi utcába mentek, ahol ugyancsak egy lakóházban húzódtak meg. Itt a lakók kérésre a fegyvereiket átadták és a házban kapott civil ruhákba, valamint pufajkákba öltöztek át, miután eredetileg rendőrruhában voltak. Vádlott is levetette a rajta lévő rendőrköpenyt, és a házban hagyta, Marlein László nevű személynél. Vád­lott és társai által otthagyott fegyvereket később a lakók a rendőrségnek beszol­gáltatták. Vádlott ezután Kothencz Istvánnal az utóbbi személy szüleinek lakására ment Pesterzsébetre, s itt mintegy két hétig tartózkodott. Vádlott pesterzsébeti tartózkodása idején, pesterzsébeti iskolában fegyverüket letevő ellenforradal­márok által otthagyott fegyverekből egy TT pisztolyt vett magához, megfelelő tölténnyel és tárral. Az említett pisztolyt vádlott a Kothenczék lakásán, az ud­varban lévő félszerben [így] rejtette el. November végén vádlott Kothenczék lakásáról eltávozott, hogy haza­megy szüleihez Okányba. Magával vitte a pisztolyt és a töltényéket is. Vádlott Okányban a pisztolyt töltényekkel együtt eladta Nagy Béla okányi lakosnak 100 Ft értékben. Nagy Béla a pisztolyt továbbadta Hatvani György okányi lakosnak. Ezt követően Balogh Sándor okányi lakos, mint „nemzetőr" követel­te vádlottól a pisztolyt azzal, hogy azt adja le. Ekkor vádlott Hatvani Györgyöt felkereste, és tőle a pisztolyt visszaszerezte, majd átadta Balogh Sándornak. A pisztolyt és a töltényeket később a rendőrség lefoglalta.

Next

/
Thumbnails
Contents