Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

hogy menjünk Gyulaváriba. Az ötletet arra, hogy a karhatalommal szemben fegyverrel kell ellenállni, az adta, hogy a tömegben elterjedt a híre, hogy több fiatalt összeszedtek és viszik ki a Szovjetunióba. Ezt a nézetet a Bubi nevezetű fiú terjesztette, valamint több asszony is mondta, hogy az ő fiuk is bent van. Nem tudom, hogy ezeket miért és honnan vitték be. Nem is igyekeztem meg­tudni ennek hátterét, hogy miért vitték be. A bányászfiú azt mondta, hogy kellene neki két kerékpár, hogy kimenjen a fegyverekért, erre én mondtam, hogy nekünk van, odaadnám, mire ő azt mondta, hogy esetleg azt nem kapom vissza, erre az ajándékozástól elálltam. A Bubi nevezetű fiú, akit azelőtt soha nem láttam, azzal tegező viszony­ban nem beszélgettem, nem mondta, hogy miért Gyulaváriból kell a fegyvert szerezni, csupán annyit, hogy segítsünk neki. Erre odajött az édesapám is, aki velünk együtt volt, és én, az édesapám, a Bubi nevezetű fiú és a húgom és Boros Ferenc elindultunk Gyulaváriba. Az úton mondta a Bubi, hogy fegyverekért fogunk menni. Útközben találkoztam Farkas Mihállyal, II. r. vádlottal, akit én régebbről ismerek. Ott mindhárman hívtuk, hogy jöjjön velünk. Útközben édes­apám elvált tőlünk, mert a Boros kerékpárját hazavitte, így a következőkben ő neki szerepe nincs. A várostól Gyulavári 4-5 km. Ügyészi megjegyzés: 6 km. Védői oldalról: helyes, 6 km. Ezt az utat kb. másfél óra alatt tettük meg. Ennek során beszélgettünk. Útközben a fiú azt mondta, hogy a forradalmi tanácstól szerez fegyvereket. Útközben én és Boros Ferenc célzásokat tettünk arra, hogy nem jövünk vissza, de mégis velük tartottunk. Közbe jött egy teherautó, mire a Bubi azt mondta, hogy menjünk le gyorsan a keresztutcába, mert ezen AVH­sokat hoznak és kezdik ugyanazt, amit Gyulán. A Bubi nevezetű fiú azt is mondta, hogy ő már küldött egy teherautó fiatalságot Gyulaváriba fegyverért. Nem tud­ja, mi van velük, vagy elfogták, vagy valami baj érte őket. Ezután lementünk a mellékutcába. Ekkor még csak annyian voltunk, mint azelőtt. A szövetkezet sarkánál láttunk egy tömeget, mely kb. 25 fős lehetett. Ehhez csatlakoztunk, kérdeztük tőlük, hogy mire várnak. Mondták, hogy fegy­verre. Ezek között láttam IV r. Szilágyi vádlottat is. Ezzel a tömeggel együtt mentünk a tanácsházáig. A tömeg a szövetkezet előtt csendben volt, amikor mi odaérkeztünk, együttesen indultunk el a tanácsházára. Ott a tömeg előtt el­mondottuk a gyulai eseményeket. Én elmondottam, hogy Gyulán lövöldözés van és azért jöttünk, hogy fegyvert szerezzünk és megsegítsük a gyulai fiatalo­kat. Én ott a gyulai eseményeket a rendes beszédnél szenvedélyesebben mond­tam. Nem felel meg [így], hogy én buzdítottam volna őket, ők egymást buzdí­tották. Én csak az eseményeket mondtam el és azt, hogy miért jöttünk. A tömeg egymást buzdította, mondták, hogy már voltak a tanácsnál, de fegyver nagyon kevés mennyiségben van. Több fegyver van a határőrségnél, de azok nem akar­ják kiadni. A tanácsháza előtt kiabáltak, hogy adjanak ki fegyvert és azt beszél­ték, hogy nagyobb tömeget kell összegyűjteni és úgy mennek el fegyverért. Azt tudom, hogy Szilágyi vádlott is követelt fegyvereket, de szerepére konkrétan nem emlékszem. Boros Ferenc és még több társa bementek a tanácsházára, és még több ismeretlen személy, hogy fegyvert kérjenek.

Next

/
Thumbnails
Contents