Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

indokolatlan fizetgetésének felszámolása. Ebben ez időben - december végéig mindössze két vb-ülést tartottunk, azt is november 11-én és 13-án. Az akkori időkben - külső hatásra is - tanácshoz méltatlan döntést erőszakolhattak volna ránk és ez az ő malmukra terelte volna a vizet. De a tanácson belül is akadt néhány méltatlanná vált tanácstag. Ezért nem működött sem a vb, sem a tanács. Az emberekben azonban a józan belátás kezdett lassan felülkerekedni. Féltek [mármint az ellenforradalmárok] befolyásuk elvesztésétől, de elsősorban népi demokratikus rendünk legharcosabbjaitól: a kommunistáktól. Utolsó erőfeszítésükként betiltották a párt szervezését - eredménytelenül, mert a rá következő nap nyilvánosan kommunista összejövetelt, alakuló ülést tartottunk -, majd december 6-án még egy utolsó demonstrációt szerveztek a budapesti központi munkástanács kezdeményezésére. Sztrájkszervezésükre, tüntetésükre, utcai terrorjukra végül is december 17-én a Gyulán is megjelent karhatalmista elvtársak tettek pontot. Az elmúlt hónap bírósági tárgyalása pedig - a törvényesség legszigorúbb betartásával - ténykedésüket összefüggésükben és következményükben feltárta s pálcát tört felettük.

3 Az ellenforradalom felszínre dobta városunkban is azokat, akik 12 éven keresztül meghúzódva, csak az alkalmas pillanatot lestek letűnt úri életmódjuk visszaállítására, kulákbirtokaik feltámasztására, a cseléd- és proletársors újbóli bevezetésére. Nehezen viselték el, hogy a hatalom nem hereéltű osztályuk, hanem a dolgozó nép kezében van, hogy a város vezetését nem virilisek,

4 hanem munkások, parasztok, haladó gondolkodású értelmiségiek intézik. E letűnt garnitúra aktualizálására [így] - régi gyakorlatához híven - a jobboldali szociáldemokrácia szívvel-lélekkel odaadta magát. Megkaparintva a város vezetését, jó szálláscsinálóként a fasizmus útját egyengették a valóságban. S amikor fegyveres erejük országosan szét lett verve, a gazdasági szabotázs, sztrájkok szervezése útjára léptek. Sikerült is milliárdos károkat okozniuk a népgazdaságnak, a dolgozóknak, Gyulán is, hogy csak egy kiragadott példát említsek: a harisnyagyár csaknem egy hónapig állt. Munkateljesítmény nélkül félmillió forintot fizettek ki. A munkakiesés ideje alatt kétmillió pár harisnyát gyárthattak volna. - Ha nincs meg a szocialista államok között a magasrendű internacionalista szellem, akkor most nem eredményekről, hanem nyomorról, inflációról, nagyfokú munkanélküliségről kellene beszélnünk. Nem városfejlesztési, hanem kenyérgondokkal küzdenénk. Emlékezünk a múlt év őszi inflációs hangulatra, melynek hatása alatt válogatás nélkül mindent vásároltak az emberek. Szabadulni akartak pénzüktől. A bankok betétállománya csaknem nullára csökkent. Kapitalista viszonyok között inflációnál egyéb nem is következhetett volna olyan körülmények között. De gazdasági rendünk kiállta ezt a nagy próbát is. [...] És mindennek az államháztartáson kívül maguk a dolgozók látták kárát, akik előre megkapott illetményüket gyorsan elköltötték s aztán kenyérrevaló is alig akadt a háznál. De hát a rémhír - hogy a szovjet csapatok a bankokból minden pénzt elvisznek - erősebb volt egy ideig minden okos szónál. Pedig a szovjet csapatok korrekt magatartására még a legelfogultabbak sem dobhattak sarat. [...]