Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

mellé toltuk a deszkákat, 1 pokróc, 1 nagykabát alánk került, 1 pokróc, 1 nagykabát fölénk lett téve, fejpárnát a csomagjaink alkották. Olyan szerencsénk volt, hogy ilyen munkát kellett végezni, mert folyamatosan megszáradt rajtunk a ruha, és komoly megfázás nem történt, habár még fagyok voltak. [...] [...] Egyik este olvassák a neveket, és azonnal minden holmit pakolni és sorakozó. Gondoltuk, hogy munkára visznek, emlegették mások, hogy más táborba. \&gy húsz teherautó állt az udvaron, mind megpakolták emberekkel, egy fegyveres elöl, egy fegyveres hátul helyezkedett el a kocsin. Az éj leple alatt utaztunk, \folt közöttünk Pestet jól ismerő egyén, mindig súgta, merre járunk. Mikor a soroksári Duna-ágon áthaladtunk, már biztos volt, hogy Tökölre visznek bennünket. Úgy is volt, két óra körül értünk a táborba. Éjjel valami színfélébe szállásoltak bennünket, szalmával behintve volt. Reggel látjuk, hogy van egy csomó barakkszerű épület, egy kétemeletes főépület, és minket a főépületben helyeztek el. Itt három ágy volt egymás fölött, és mozgásra alig volt hely, olyan sűrűn voltak az ágyak, csak végről lehetett fölmászni. A feje mindig a mennyezetbe koppant az embernek, ha fölült. Agyelosztás folytán széjjelszóródtunk gyulaiak, és Lőrincz Jani barátunk nem került az éjszakai szállítmányba. O Tárcsán maradt, sajnáltuk. Itt más parancsnokság alá kerültünk, itt az embereket foglalkoztatták, drótkerítés-építés, barakk-bontás, kábelfektetés, kertészeti munka. A gazdaságokba autóval vitték és hozták az internáltakat napról napra. Az első napon Tököl állomásán nádpallóval rakodtunk meg egy ismeretlen rabtárssal, és az autó Tököl községen haladt keresztül. Az útfélen álldogáló nők közül többen pogácsát és élelmet dobtak a kocsink tetejére. Megszólalt a munkatársam, azt hiszik ezek, hogy rá vagyunk szorulva erre a pogácsára, s még káromkodott is egyet ráadásul. Én megmagyaráztam munkatársamnak, hogy ez a megnyilatkozás a velünk együttérzést jelenti, ők nem lenéznek bennünket, ellenkezőleg. Majd később bővebben megismertem ezt a népet, és irányomba való szeretetét és együttérzését. A tököli táborhoz, illetve parancsnoksághoz tartozott egy régebben robbanóanyag tárolására épített raktár. Ez drótkerítéssel volt valamikor körülvéve, mely kb. három kat. hold területet tett ki. Most csak a betonoszlopok állnak imitt-amott. Az épületet viszont erős földtöltés vette körül, mint az e célra használt épületeket szokta. Ez a terület Tököltől a Duna mellett délre haladva kb. 4 km-re van. Jelenleg a Dunán áthaladó magasfeszültségű vezeték halad rajta keresztül, mely az áramot szállítja Százhalombattáról. Ez a terület a gaz birodalma volt. A táborparancsnokság keresett kertész foglalkozású egyént, aki közöttünk akadt a gyulavári Petrás János személyében. Ez persze mindjárt kiválogathatta magának a megfelelő segítőtársakat. így az egész gyulai gárda, aki Tökölön volt, egybekerült, mint kertész brigád, kivéve a szakácsot, mert az is gyulai volt, de ez fontos pozíció volt, mindig jobban merült a kanál, mikor mi kerültünk sorra. Nagyon örültünk ennek a beosztásnak, mert az intézet területén veteményeztünk el előbb, majd a robbanó raktárhoz jártunk ki gyalog, három rendőr kíséretében, és itt működtünk a terület megtisztításával, bevetésével, majd öntözőcsatorna létesítésével. Harmadik kimenetelünk alkalmával egy parasztsze-